2018. június 17., vasárnap

Könyvértékelő - Agatha Christie - Tíz kicsi néger 🕵️



   Én és a krimi sosem voltunk jóban, ritka volt az a könyv, amit ebben a témában élvezni tudtam, inkább a filmek felé fordultam, ha nyomozásról volt szó. Mindig meguntam őket, sosem kötöttek le igazán. 
   De irodalom órán a tananyag a krimi volt, ahol a tanárom a Tíz kicsi négert hozta el például. Sajnos érettségi tétel volt, így kötelező volt megtanulnom, köztük azt is, hogy ki volt a tettes, de ez sem tántorított el tőle, hogy elolvassam, mert az érdeklődésemet sikerült felkeltenie, elvégre 2429 ember nem tévedhet a molyon! Nem is bántam meg, élveztem a könyvet, sőt, azóta már beszereztem az ABC gyilkosságokat is. Következő olvasásom az írónőtől pedig ha minden igaz, a Gyilkosság az Orient expresszen lesz. 
   De nézzük csak a könyvet tüzetesebben!


Minden ami belülről fakad:

Írásmód:

   Elsőnek furcsa volt, az elején nehezen rázódtam bele a stílusába, kifejezetten unalmasnak tartottam, és még mindig azt mondom, ennek a könyvnek sem kellett volna az az első 50 oldal, de tudom, hogy történeti szempontból iszonyú fontos volt ez a rész. Később azonban sikerült belerázódni, utána pedig már nem tudtam letenni.

Belső építészet - a minőség is számít:

   Nem volt rossz a lapok minősége, de nem is a legjobb. Nem voltak különösebb problémáim vele, de könnyen sárgul. 

A történet az első:

   Az írónő tehetségesen vezette végig a sztorit, a gyilkosságok "ötletesek voltak" a néger mondókát egyenesen imádtam. Az ötlet nagyon jó, és a kivitelezés is remek. A könyv terjedelme is éppen jó, nem érzem azt, hogy még olvastam volna, és nem érzem azt sem, hogy hiányérzetem van, a lezárás remekül sikerült. A gyilkos kilétére valószínűleg akkor is számítottam volna, ha nem kell megtanulnom, hisz az írónő adott rá utaló jeleket. Az elejét leszámítva nekem tetszett. A karakterekről szakszerűen most nem írnék, hiszen a gyilkost is meg kellene említenem, és nem szeretném senki olvasási élményét tönkretenni, ha valakinek kedve támadna hozzá. Elég annyi a karakterekről, hogy senki sem állt hozzám közel, senkit sem sikerült megkedvelnem, és nos, sajnálni sem. 
   A helyszín szerintem szuper, a sziget nagyon jól lett elképzelve, a ház pedig a fejemben legalábbis gyönyörű lehet. Véres, de gyönyörű.

Minden ami kívülről látszik:

A borító:

   Nekem pont egy olyan borítóval van meg, ami egyáltalán nem tetszik (viszont tény, hogy van rosszabb), mégis ezzel szeretném a ponyva királyai sorozatomat a jövőben teljessé tenni, ezzel a típusú borítóval vettem meg az ABC gyilkosságokat is. Viszont van egy borító, amiért élek, halok, azt hiszem ez a legújabb közülük. 

Árkategória:

   Kifejezetten olcsó módja ez a kulturálódásnak: már kb. 300 forinttól hozzá lehet jutni, én is ennyiért vettem az Alexandrában még 2 éve. Most még lehet elszórva Coopokban és kisboltokban találkozni vele 500 ft/db áron. 

Pár fontosabb adat: (a képen látható borítóval megjelent kötet adatai)





Eredeti megjelenés éve: 1939

Kiadó: Európa/Népszabadság/Alexandra

Kiadás éve: 2010

Oldalszám: 270

Kötés: puhatáblás

ISBN: 9789630791038

Fordította:  Szíjgyártó László









A könyvnek most:

4/5 
pontot adok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése