2019. május 7., kedd

Tudástár - Kresz Mária - Virág és népművészet 💐

   Tudástár? Ismeretterjesztés? Bizony! Ezzel az értékeléssel egy új vonalat, új sorozatot szeretnék elindítani a blogon, Tudástár címmel, amelyben ismeretterjesztő könyvekre fogom helyezni a hangsúlyt! Szerintem fontos róluk beszélni, hiszen rengeteg olyan információt tartalmaznak, amelyeket nem csak jó, ha tud az ember, de izgalmasak és nem mellesleg nagyon is érdekesek azoknak, akik az adott témakörben érdeklődnek. Így ebben a sorozatban megnézzük, mely könyvek azok, amelyek valóban hasznosak, sok sok mindent lehet belőle tanulni, és bizony ezeket a köteteket is ki fogjuk tüzetesen vesézni, még a szempontokat nem álmodtam meg teljes egészében, de hamarosan ez a sorozat is felveszi végleges formáját.




   Az ok, ami miatt el szerettem volna indítani, az nem volt más, minthogy nálam rengeteg van ezekből a könyvekből. Mindig jó tanuló voltam, és suliból is sokszor kaptam e miatt, viszont szerintem 100 diákból 2 olvasta is ezeket a könyveket, Pedig nagyon érdekesek! Telis tele csoda képekkel, amiket már csak nézegetni is szerettem mindig. És született bennem egy elhatározás, miszerint én ezeket a könyveket "el szeretném fogyasztatni", akárcsak a regényeket. Többé nem lesz olvasatlan ismeretterjesztő könyv a polcon! És ha már amúgy is el szerettem volna olvasni, akkor miért ne oszthatnám meg veletek a véleményemet is? Hátha ez a sorozat is megtalálja majd a maga közösségét!
   De, hogy ebben a sorozatban milyen jellegű könyvekkel találkozhattok majd? Gyakorlatilag bármilyennel. Bármelyik könyv, ami tanít, információt közöl, akár biológához, akár mesterséghez kötődik, mint a ma górcső alá vett Kresz Mária kötet, akár indokolja a címke is. Lehetnek gyerekeknek, kisebbeknek szóló kötetektől egészen a felnőtt korosztályig, garantálom, hogy itt mindenki megtalálja majd a neki legjobban tetsző kötetet! 
   Ezeknek az értékeléseknek a hossza igen változó lesz, hiszen sok köztük a vékonyabb kötet, mint a mai is!
   De, hogy ne csak emlegessem ezt a könyvet, vágjunk is bele az értékelésbe!

   A mai kötetünk nem más, mint Kresz Mária Virág és népművészet című könyve, ami egy igen rövid, ám annál hasznosabb kötet. Akárcsak az értékelésem.
   Bizonyára sokan nem tudjátok, de én fazekasnak tanulok, és bizony ebben a szakmában hihetetlen sok a virágminta, aminek iszonyatosan örülök, mert imádom őket. Ez a rövidke kiadvány a virágmintákra vonatkozóan ad sok sok értékes információt, így aki szeret hímezni, vagy valamilyen módon népművészettel foglalkozik, nagyon tudom neki ajánlani. Telis tele van rajzokkal, igazán izgalmas mintákkal, amiknek bevallom, nekem nem sikerült teljes mértékben elnyerniük a tetszésem, egyik virág minta sem tudott megfogni annyira, hogy én azt most rögtön felfessem egy tálra. Ennek ellenére a rózsaminták és a tulipánváltozatok nagyon tetszettek. Ha valakit érdekel a régmúlt idők gondolkozásmódja, akkor is tanácsolom a mű elolvasását. Igen érdekes volt olvasni. Egészen átfogó képet lehet kapni a kultúráról és a szokásokról, és még hasznos dolgot is találtam benne, például a rozmaringgal kapcsolatban.
   Ha esetleg amiatt ódzkodsz az ismeretterjesztő kötetektől, mert csak a száraz tananyagszerű szöveget látod benne, meg kell, hogy nyugtassalak. Ez a kötet olvasmányos, kifejezetten olvastatja magát, mintha csak egy mesét olvasnál, vagy Kresz Mária ott ülne veled szemben és beszélgetnétek. Ráadásul kifejezetten gyors olvasás ez a maga 30 oldalával. Ha vizsgázni fogsz esetleg kerámiaművészetből, fazekasságból vagy szűrösnek tanulsz, esetleg hímzés az, amiből majd megmérettetsz, akkor is ajánlom neked, ugyanis vizsgadolgozatnál bátran beleírhatod az irodalomjegyzékedbe!
   Összességében azt hiszem ennyit tudtam én elmondani erről a kötetről. Nagyon nagyon rövid, de annál tartalmasabb!


Pár fontosabb adat:







Kiadó: Népművelési Propaganda Iroda

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 1980

Oldalszám: 30

Kötés: puhatáblás

ISBN: 9635622104

Illusztrálta: Kozák István









Érdekes, olvasmányos, viszont rövid, és nekem a rajzok sem állnak közel a szívemhez.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése