Minden, ami belülről fakad:
Írásmód:
Őszintén nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem, márpedig ilyen nagyon ritkán van. Elég egyedi volt, azt aláírom. De ha egy személyes, belső hangvételű könyvet olvasok, és megismerem az adott karakter gondolatait érzéseit, akkor jobban kedvelem, ha első szám első személyben is olvashatom azt, tehát olyan lenne, mintha ÉN lennék. Itt nem volt meg ez az érzés. Ismertem a gondolatokat, érzéseket, de mégis első szám 3. személy volt a főszereplő, tehát Ő. Ráadásul ha ettől eltekintünk, mert el lehet, ugyanis bele lehet szokni pár oldal után, akkor még ott van az is, hogy iszonyatosan sok a szemszögváltás, akár oldalanként is. Elsőre meglepett, ilyen sűrű váltással még nem találkoztam, de nem volt rossz egy adott szituációt sok embertől megismerni, hiszen mindenki más személyiség volt, és egy történetet úgy megismerni, hogy mindegyik karaktert ismerem és beleélhetem magam a helyébe, nos az nagyon ritka és egyedi dolog. Összegezve, sikerült eldöntenem így az irományom végére: tetszett ez a típusú írásmód, ugyanis az egyediség szuper dolog, és minden karaktert megismertem a regény alatt, ami pedig egy soha elő nem forduló dolog volt eddigi olvasmányaim során. Egy valami biztos, és ezt elég ha csak ebben, az első pontban nézem; Neal bácsi mestere az olvasó összekuszálásának, és annak, hogy a kedves értékelőt, véleményalkotót oly zavarttá tegye, mint a szereplőit és a világát.
Belső építészet - a minőség is számít:
Aki már fogott valaha a kezei között Könyvmolyképzős kötetet, annak csak annyit tudok mondani, hogy hozza a szokásos minőséget, amit megszoktunk és szeretünk. Aki még soha, annak igyekszem átadni ezt az érzést picit. Vastagabb, kicsit sárgás tónusú lapok, nem áttetszőek, kiváló minőségűek. Tökéletesen olvasható nagyság betűk, szép betűtípussal, remek tördeléssel. Nekem személy szerint a kiadó élen jár a kedvencek között, mind minőségben, mind kiadványokban. Sőt, kiadványokban a kedvenceim, ezt biztosan mondhatom.
A történet az első:
Nem is tudom, hogyan lehetne igazán szépen megfogalmazva érzékeltetni, mit is éltem át a regény olvasása alatt, hogyan is lehetne értékelhető szöveggé formálva kulturált véleményt elmondani róla. De valahol el kell kezdeni.
A történet középpontjában 3 gyerek áll. Connor, akit a szülei azért akarnak szétbontatni, mert túl sok vele a baj. Risa, aki árva, és a túl sok költség miatt kerülne bontásra. Lev, aki tized, és a szülei vallási okokból már születése pillanatában bontásra ítélték. A regény az ő kalandjaikon és élni akarásukon vezet minket végig.
De, hogy mi is az a bontás? Egy törvényes gyilkosság, jobb szót nem tudok rá. A törvény neve Az Élet Törvénye, amelyet el is tudtok olvasni a következő képen:
A törvény elmagyarázza mi is a lényege ennek a bontásnak: abortuszt végezni tilos, és a gyermek 13 éves koráig sérthetetlen, ellenben ha úgy kívánod 13 és 18 éves kora között bontásra ítélheted. A bontás egy olyan folyamat, amelynek során a gyermek minden egyes testrészét és szervét felhasználják. Ők úgy tartják, hogy ilyenkor nem követnek el gyilkosságot, hiszen a gyermekek élete technikailag nem ér véget, csak nem egy, hanem több darabban és több testben fognak tovább élni. Felkavarodott a gyomrod? Mire ezt leírtam, nekem is. Ráz a hideg most is.
A bontás folyamatát egészen a regény végéig nem ismerjük meg, de mikor végig követjük, az egy olyan szintű gyomorideg, hányinger és nem tudom, valamiféle üresség érzése keveredik az emberben, amit szerintem mindenki átélt a regény olvasása alatt. Borzalmas. Viszont zseniális.
Ráadásul az a közöny, az a mérhetetlen érdektelenség, mintha csak egy marhapörköltet főznének... és közben meg vannak győződve róla, hogy jó az amit tesznek és a kezeik között gyakorlatilag nem hal meg az a gyerek, akit ráadásul élve, érzéstelenítve, de ébren koncolnak fel... én ezt személy szerint épp ésszel nem bírom felfogni.
Mostanában nagyon tetszenek a disztópiák, sok filmet néztem meg mostanában ezzel kapcsolatban, de tény, hogy az egyetlen mostani disztópikus könyvélményem, az Unwind volt a legjobb mind közül.
Nem tudok mondani olyat, ami miatt ebben a regényben csalódtam volna. Már 2015-ben, a megjelenést követően megvásároltam, mert iszonyatosan felkeltette az érdeklődésem, de csak most kerítettem sort rá. Teljesen megérte várni rá, hatalmas élmény volt. Imádtam. Annyira egyedi, annyira más, mint amihez szokva vagyok, hogy üdítően hatott. Tetszett, ahogy picit pofán csapott a valóság, hogy basszus, az emberek tényleg ennyire hülyék lehetnek? Nos, igen. Lehetnek. Nem valóságos regény, de mégis gy éreztem magam, mintha csak Risa lennék, vagy Connor, és én menekülnék a torkomban dobogó szívvel a világ, az ifi zsaruk és a saját szüleim elől, akik ezek után senkik lennének a szememben.
Minden egyes újítását, újdonságát imádtam. Eleve a bontás ötlete. Már csak a tény, hogy hogyan juthat valakinek ekkora förtelem az eszébe... sokkal kegyetlenebb, mint bármelyik disztópia amit olvastam. A tovább gólyázás... ez is. Fogok egy ártatlan, érző lényt és lepakolom valakinek a küszöbére, én pedig elmegyek. Amint a kilépő emberke meglátja, onnantól az övé, nem tehet ellene semmit. Mintha az a kisbaba egy tárgy lenne... A tapsolók. A robbantásnak és az öngyilkos merénylésnek ez a formája félelmetes, de ugyanakkor az állam a földön koppant olvasás közben.
A kedvenc részem abszolút a vége volt. Az események felpörgése, az izgalom, az egész hangulat, a feszült várakozás. Kiváló befejezést kapott, azt kell mondjam.
Igen. Muszáj összegeznem a véleményemet: ez a könyv ahogy a hátoldalon a The Guardian is írta, képes a fotelhoz szögezni, felkavarni a gyomrodat, elborzasztani, de mégis kikapcsolni, és egy hihetetlen olvasási élményt nyújtani. Nem volt benne egy unalmas rész sem, mindig volt miért, kiért izgulni. Minden thriller, sci-fi és disztópia rajongó moly figyelmébe erősen ajánlott!
A történet középpontjában 3 gyerek áll. Connor, akit a szülei azért akarnak szétbontatni, mert túl sok vele a baj. Risa, aki árva, és a túl sok költség miatt kerülne bontásra. Lev, aki tized, és a szülei vallási okokból már születése pillanatában bontásra ítélték. A regény az ő kalandjaikon és élni akarásukon vezet minket végig.
De, hogy mi is az a bontás? Egy törvényes gyilkosság, jobb szót nem tudok rá. A törvény neve Az Élet Törvénye, amelyet el is tudtok olvasni a következő képen:
A törvény elmagyarázza mi is a lényege ennek a bontásnak: abortuszt végezni tilos, és a gyermek 13 éves koráig sérthetetlen, ellenben ha úgy kívánod 13 és 18 éves kora között bontásra ítélheted. A bontás egy olyan folyamat, amelynek során a gyermek minden egyes testrészét és szervét felhasználják. Ők úgy tartják, hogy ilyenkor nem követnek el gyilkosságot, hiszen a gyermekek élete technikailag nem ér véget, csak nem egy, hanem több darabban és több testben fognak tovább élni. Felkavarodott a gyomrod? Mire ezt leírtam, nekem is. Ráz a hideg most is.
A bontás folyamatát egészen a regény végéig nem ismerjük meg, de mikor végig követjük, az egy olyan szintű gyomorideg, hányinger és nem tudom, valamiféle üresség érzése keveredik az emberben, amit szerintem mindenki átélt a regény olvasása alatt. Borzalmas. Viszont zseniális.
Ráadásul az a közöny, az a mérhetetlen érdektelenség, mintha csak egy marhapörköltet főznének... és közben meg vannak győződve róla, hogy jó az amit tesznek és a kezeik között gyakorlatilag nem hal meg az a gyerek, akit ráadásul élve, érzéstelenítve, de ébren koncolnak fel... én ezt személy szerint épp ésszel nem bírom felfogni.
Mostanában nagyon tetszenek a disztópiák, sok filmet néztem meg mostanában ezzel kapcsolatban, de tény, hogy az egyetlen mostani disztópikus könyvélményem, az Unwind volt a legjobb mind közül.
Nem tudok mondani olyat, ami miatt ebben a regényben csalódtam volna. Már 2015-ben, a megjelenést követően megvásároltam, mert iszonyatosan felkeltette az érdeklődésem, de csak most kerítettem sort rá. Teljesen megérte várni rá, hatalmas élmény volt. Imádtam. Annyira egyedi, annyira más, mint amihez szokva vagyok, hogy üdítően hatott. Tetszett, ahogy picit pofán csapott a valóság, hogy basszus, az emberek tényleg ennyire hülyék lehetnek? Nos, igen. Lehetnek. Nem valóságos regény, de mégis gy éreztem magam, mintha csak Risa lennék, vagy Connor, és én menekülnék a torkomban dobogó szívvel a világ, az ifi zsaruk és a saját szüleim elől, akik ezek után senkik lennének a szememben.
Minden egyes újítását, újdonságát imádtam. Eleve a bontás ötlete. Már csak a tény, hogy hogyan juthat valakinek ekkora förtelem az eszébe... sokkal kegyetlenebb, mint bármelyik disztópia amit olvastam. A tovább gólyázás... ez is. Fogok egy ártatlan, érző lényt és lepakolom valakinek a küszöbére, én pedig elmegyek. Amint a kilépő emberke meglátja, onnantól az övé, nem tehet ellene semmit. Mintha az a kisbaba egy tárgy lenne... A tapsolók. A robbantásnak és az öngyilkos merénylésnek ez a formája félelmetes, de ugyanakkor az állam a földön koppant olvasás közben.
A kedvenc részem abszolút a vége volt. Az események felpörgése, az izgalom, az egész hangulat, a feszült várakozás. Kiváló befejezést kapott, azt kell mondjam.
Igen. Muszáj összegeznem a véleményemet: ez a könyv ahogy a hátoldalon a The Guardian is írta, képes a fotelhoz szögezni, felkavarni a gyomrodat, elborzasztani, de mégis kikapcsolni, és egy hihetetlen olvasási élményt nyújtani. Nem volt benne egy unalmas rész sem, mindig volt miért, kiért izgulni. Minden thriller, sci-fi és disztópia rajongó moly figyelmébe erősen ajánlott!
A karakterekről szakszerűen:
Connor Lassiter:
Őt szerettem meg leginkább a regény alatt. Nem zavart a hirtelen haragja, és szerintem meglepően jó gondolatai és meglátásai voltak annak ellenére milyen fiatal. Nem volt olyan érzésem, hogy egy - lényegében - gyerek szavait olvasom, ha nem tudnám mennyi idős, elhinném, hogy felnőttekről van szó a műben.
Risa Megan Ward:
A legracionálisabb döntéseket hozó, legjobb gondolkodású másik legszimpatikusabb karakter az egész könyvben. Ő is ugyanaz a kategória, mint Connor. Egy igazi felnőtt gondolkodású szuper csajszi, aki összefogta az egész csapatot. Kimondottan hálás voltam a Connorral való enyhe romantikus szálért a kötetben, üde színfolt volt a sok feketeségben. És össze is illettek.
Levi Jedediah Calder:
Mondjátok, hogy nem én voltam az egyetlen, aki sokáig azt hitte, hogy Levi JeBediah Calder a neve! Kényszeres félreolvasó vagyok...
Egyébként én kb. a történet feléig gyűlöltem Levet. Aztán elkezdődött valami, és elfogadtam, hogy ő ilyen, amit a szülei neveltetésének köszönhet. Nem mondom, hogy mindenért megbocsátottam a kötet végére, de enyhült a haragom. Ennek ellenére akkor is ritka gusztustalan amit tett Risával és Connorral. Sokszor. Számomra ő volt a legbonyolultabb karakter és a legösszetettebb is.
Roland:
Akármennyire is lehet utálni azok miatt amiket tett, akkor sem érdemelt olyan sorsot, mint amilyet kapott. Bár bevallom, a könyv legütősebb jelenetei neki köszönhetőek.
Cyrus Finch 'CyFy':
Annyira imádtam a bölcsességeit és az umbra beszédét, no meg a rejtélyt amely hozzá tartozott. Az ő szála is hatalmas kedvenc volt.
Őt szerettem meg leginkább a regény alatt. Nem zavart a hirtelen haragja, és szerintem meglepően jó gondolatai és meglátásai voltak annak ellenére milyen fiatal. Nem volt olyan érzésem, hogy egy - lényegében - gyerek szavait olvasom, ha nem tudnám mennyi idős, elhinném, hogy felnőttekről van szó a műben.
Risa Megan Ward:
A legracionálisabb döntéseket hozó, legjobb gondolkodású másik legszimpatikusabb karakter az egész könyvben. Ő is ugyanaz a kategória, mint Connor. Egy igazi felnőtt gondolkodású szuper csajszi, aki összefogta az egész csapatot. Kimondottan hálás voltam a Connorral való enyhe romantikus szálért a kötetben, üde színfolt volt a sok feketeségben. És össze is illettek.
Levi Jedediah Calder:
Mondjátok, hogy nem én voltam az egyetlen, aki sokáig azt hitte, hogy Levi JeBediah Calder a neve! Kényszeres félreolvasó vagyok...
Egyébként én kb. a történet feléig gyűlöltem Levet. Aztán elkezdődött valami, és elfogadtam, hogy ő ilyen, amit a szülei neveltetésének köszönhet. Nem mondom, hogy mindenért megbocsátottam a kötet végére, de enyhült a haragom. Ennek ellenére akkor is ritka gusztustalan amit tett Risával és Connorral. Sokszor. Számomra ő volt a legbonyolultabb karakter és a legösszetettebb is. Roland:
Akármennyire is lehet utálni azok miatt amiket tett, akkor sem érdemelt olyan sorsot, mint amilyet kapott. Bár bevallom, a könyv legütősebb jelenetei neki köszönhetőek.
Cyrus Finch 'CyFy':
Annyira imádtam a bölcsességeit és az umbra beszédét, no meg a rejtélyt amely hozzá tartozott. Az ő szála is hatalmas kedvenc volt.
A borító:
Szerintem nagyon szép. ez az égő tenyér olyan, mintha valóban hólyagosra égett volna a kötet, olyan vagány, ahogy kidomborodnak a fehér elemek, a cím és a DNS spirál is. Én nagyon meg vagyok elégedve ezzel a kicsit minimalista, sötét vonallal. Annyira jó a Sötét örvény logó is. Összességében ezzel is meg vagyok elégedve. Remélem a kép egy picit visszaadja azt a dombornyomott hatást, ami a kedvenceim közé tartozik.
Árkategória:
3000 Ft teljes áron, de a KMK webshopjában állandó 16%-os kedvezménnyel tudtok lecsapni rá. Megéri, higgyétek el!
Pár fontosabb adat:
Eredeti mű: Unwind
Eredeti megjelenés éve: 2007
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás helye: Szeged
Magyarországi megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 382
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9789633735701
Fordította: Illés Róbert
Fülszöveg:
Mi lesz, ha a szüleid téged is szétbontatnak?
Szép új világ?
Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket.
Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik.
Te vajon túlélnéd?
Be kell valljam nekem ez a kötet valami eszméletlenül tetszett, nem is kérdés, hogy 5 csillagot érdemel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése