Könyvértékelő | Jenny Han - A fiúknak, akiket valaha szerettem 💌

Sziasztok!

   Ma végre egy könyvértékelővel érkeztem hozzátok, amelyben Jenny Han - A fiúknak akiket valaha szertettem című művét fogjuk részletesebben kivesézni! Rengeteg jót hallottam már erről a regényről, és most, hogy elolvastam, mondhatom, méltán. Ez a a regény egy napsugárként hatott rám egy hosszú tél után. Egy könnyed cukorbomba volt, ami fantasztikusan esett a lelkemnek ebben az embert próbáló időszakban. Az az iromány, amitől nem várjuk, hogy megváltja a világot, de mégis azt teszi. Kiszakít, elterel, pontosan azt teszi, amiért az olvasásba beleszerettünk. Egy kicsit mások leszünk. És be kell valljam, én nagyon szerettem Lara Jean lenni.

Minden, ami belülről fakad:

Írásmód:

   Kimondottan érdekesnek találtam, és szerettem is ezt a stílust. A regény telis-tele van belső monológokkal, gondolatokkal, ami által úgy hiszem, sokkal jobban el tudta érni a regény, hogy a főszereplő szemszögéből lássunk. Kifejezetten jól megismertük a fő karakter jellemvonásait, személyiségét, gondolatait, stílusát. A párbeszédek frappánsak, soha nem túl sok, mindig van szerepe. Nem találtam benne töltelékszöveget sem. A visszaemlékezések ez esetben rengeteget adtak a regényhez, ahogy imádtam megismerni a tényleges leveleket is.

   Azonban nem mondom, lehetséges, hogy néhány ember lassúnak ítéli meg, de nekem ez a tempó jól esett. 

A minőség is számít:

   Három szó. Klasszikus Könyvmolyképző minőség. Csodás vastag lapok, megfelelő, szemüvegben is kényelmesen olvasható betűméret és stílus. A Könyvmolyképző nem véletlen Magyarország mondhatni kedvenc könyvesboltja, csodásak a kiadványaik, én mindig örömmel forgatom az ő regényeiket.

A történet az első:

   Ha valaki A fiúknak akiket valaha szerettem olvasására adja a fejét, az egy nagyon könnyed, tipikus tavaszi/nyári olvasmányt fog kapni. Az egész történet romantikus, humoros, kedves, összességében erre a regényre valóban azt lehet mondani, hogy végtelenül aranyos. 
   Olyan hétköznapi élethelyzeteket vonultat fel, amelyek rettenetesen fontosak, és külön szerettem, hogy ekkora hangsúlyt kapott. Ez pedig nem más, mint a család fontossága. A családnál nincs fontosabb az életben, ezt bátran ki merem jelenteni. Soha nem lesznek olyan emberek az életben, akik jobban mellettünk állnának, elfogadnának és szeretnének. Ezért is imádtam annyira a Song lányok kapcsolatát. Csodás testvérek, barátok. Ez egy igazán idilli kapcsolat volt hármuk között, szerintem sokan lennének a helyükben. 
   A romantikus vonallal nagyon meg voltam elégedve, kiváltképp azért, mert ez viszont nem hétköznapi. Sosem találkoztam hasonlóval regényekben, az egész bonyodalom kialakulása, az egész Kavinsky-Lara Jean szituáció... minden olyan kicsit furcsa, bolondos, ami az egész mű hangulatát végigkíséri. Végre egy olyan regény, amely a romantika műfaján belül abszolút újat alkotott, ugyanakkor nem rugaszkodott el a földtől, és egy olyan, a valóságban is lehetséges, drámai szituációt alkotott, amely humorával és könnyedségével egy letehetetlen olvasmányt eredményezett. Valóban letehetetlen, csak úgy pörögtek az ujjaim között a lapok. Nagyon várom, hogy folytassam a történetet, hiszen erősen függővéges a regény! De hogy ne csak áradozzak a regényről, természetesen vannak benne klisés elemek is, amelyeket én sok rom-kom regény alapjának mondanék, ritka az, amiben ne jelennének meg. 
   Pár mondatban bemutatnám nektek magát az alapszituációt. A regény főszereplője Lara Jean, aki egy kissé elvarázsolt, furcsa, de imádni való lány. Lara Jean leveleket ír minden fiúnak akibe valaha szerelmes volt, és ezeket a leveleket egy kék kalapdobozba gyűjti, amelyet még édesanyjától kapott. Egy nap valaki feladja ezeket a leveleket a címzetteknek, és ebből indul ki minden egyes bonyodalom. Természetesen nem is mondanék többet a történetről, hiszen nagyon megéri elolvasni, és bátran ajánlom mindenkinek 12 évtől egészen a felnőtt korosztályig, hiszen ez az a tiniregény, ami szerintem mindenkinek a szívét elrabolja picit.
   Most beszéljünk a filmadaptációról. Életemben először hálás vagyok azért, hogy a filmet előbb láttam, mint a regényt olvastam. Először is azért, mert imádtam, de tényleg. Remek színészek voltak benne, akik mind illettek a karaktereikhez, és azt kell mondjam, valóban egy jól sikerült adaptációról beszélünk, ahol sok részletre odafigyeltek, és valóban nagyon közel áll a regényhez. Ha nem számítjuk a végét. Ami nem is tudom, honnan jött, talán ez a 2. kötet eleje? Nem tudom, és amíg nem olvasom, nem is szeretném. A regény befejezése nekem személy szerint jobban tetszett, sejtelmes, de ugyanakkor reményteli, és eléri, hogy most azonnal folytatni akard. Ezzel szemben a film már önmagában is egy kerek egész, lezárt történet az ő befejezésével, és ha nem lenne második része, akkor sem érezném, hogy lemaradtam valamiről. A második ok, amiért hálás vagyok, hogy előbb láttam a filmet, az a szinkron. A magyar szinkroncsapat kiváló munkát végzett, a hangok remekül illettek a karakterekhez, oly annyira, hogy életemben először a filmbeli karakter hangján olvastam! 
   

A karakterekről szakszerűen:

Lara Jean Song Covey: 

   Én Larát megosztónak nevezném, van aki tud azonosulni vele, van aki nem. Én kedvelem az olyan embereket, akik mernek mások, kicsit furcsák lenni. Mindig sokkal többre értékelem az ilyet, mint a romantikus könyvek fő karakterét, a basic white girlt. Nekem határozottan az egyik kedvenc női karakteremmé vált. Szeretem a stílusát, mind öltözködésileg, mind amúgy, ha ismerném (ha létezne), egész biztos jó barátnők lennénk. Chris nem érdemli meg őt. Szerettem benne, hogy ennyire fontos neki a család és a barátok, hogy szorgos, hogy dolgos. Hogy kreatív! Összességében egy jól kidolgozott karakternek tartom, akiből az életben is sokkal többre van szükség.

Peter Kavinsky:
   Ha a regényt úgy vesszük, hogy szerelmi háromszög volt benne (amit egyébként még most sem nagyon tudok eldönteni), akkor én határozottan Petert választom. Számomra nem is kérdés. Imádtam a humorát, a Kitty irányába tanúsított viselkedését, és az egész személyiségét. Hogy egy olyan "tipikus" szépfiú, aki mégsem teljesen az. A nevetését és a mosolyát (ehhez nagyban hozzájárul a színész, Noah Centineo is). Azt, hogy mennyire figyelmes és nagylelkű néha. Ő volt Lara Jean-en kívül a kedvenc karakterem a regényből.

Katherine (Kitty) és Margot Song Covey:
   Kitty tényleg egy szeretni való kislány, olyan, mint minden 10 éves. Hiperaktív kicsit, örökmozgó, dacos, de ugyanakkor szerencsére segítőkész is, már amikor akarja. Aranyos szereplőnek tartom. 😊 
   Margot már egy másik tészta. Becsülöm a szorgalmát, az odaadását, az eszét, de sokáig nem voltam teljesen oda érte. A végére viszont megszerettem.

Josh Sanderson:
   Nem mondom, hogy nem kedveltem, de azért nem estem hasra. Inkább úgy értem, nem ismertem meg annyira, hogy teljesen szeretni tudjam, és néha visszatetszőleg hatott a makacssága és a rámenőssége.

A borító:

   Nem tartom rossznak a filmes borítót, igazából tetszik ez a vidám összhatás, ám a szívem határozottan az eredeti borító felé húz. Teljesen az a színvilág, ami nekem a szerelmem. Tavaszias, fiatalos, szépséges betűkkel, és bár a filmes Lara Jean szerintem jobb Lara Jean, de a borítón szereplő lány is csodaszép, ráadásul a szobáját abszolút elfogadnám.

Árkategória:

   Azt hiszem eredeti áron 3500 ft, ami teljesen átlagosnak mondható. És nagyon meg is éri megvenni!

Pár fontosabb adat:

Eredeti mű: To All The Boys I've Loved Before

Eredeti megjelenés éve: 2014

Magyarországi megjelenés éve: 2015/16/18/19/20

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás helye: Szeged

Oldalszám: 358

Kötés: puhatáblás

Fordította: Tóth István

ISBN: 9789633994825

Címkék: álkapcsolat, ifjúsági, iskola, kortárs, középiskola, női főszereplő, regény, romantikus, sajáthang, sorozat része, 2010-es évek, Amerika

Fülszöveg:

   Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.

   Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.

Természetesen ez a regény 5 csillagot érdemel az 5-ből, nem is kérdés!