Mostanában volt szerencsém sok sok jó könyvhöz, így most dühös vagyok erre a kötetre. Hihetetlen nagyot csalódtam! Már volt szerencsém az írónőhöz, A soha határát olvastam tőle, amiről egyébként találhattok értékelést a blogon, és amit imádtam, sírtam és örültem felváltva, így mikor akciósan megláttam egy kisboltban az Ének a szentjánosbogarakrólt, nem is volt kérdés megveszem e. Nem is tévedhettem volna nagyobbat.
Előre is elnézést kérek azoktól, akik szerették ezt a könyvet, de a vélemény egy szubjektív dolog, ez az értékelés pedig nem túl pozitív hangvételű. És sok sok spoilert tartalmaz, most muszáj volt kiírni magamból a sok idiótaságot, amit ez a könyv tartogatott, pedig nem szokásom...
Minden ami belülről fakad:
Írásmód:
Itt kezdődött a problémám. A stílusa elképesztő. Olyan mintha egy kezdő könyvét olvastam volna, akinek a tollából még sosem került ki publikusan könyv, mintha csak önmaga szórakoztatására írta volna, esetleg barátoknak, vagy egy fanfictiont írt volna a neten. Ha nem olvastam volna a fent említett kötetet, nem gondoltam volna, hogy ezt ő írta.
A nyelvezet is gyalázat - szlenget próbál használni, de töménytelenül, érthetetlenül, ez pedig néhány párbeszédet elviselhetetlenné tesz.
Belső építészet - a minőség is számít:
Ez legalább pozitívum, jó minőségű lapok, szépek, nem sárgulnak eddig.
A történet az első:
A legnagyobb probléma minden bizonnyal ebben és a szereplőkben volt.
A romantikus részek iszonyat módon nyálasak, az erotikus jelenetek semmitmondóak, kicsit sem érzékiek, és nem is tudom, egyszerűen túl sok minden történik. Ráadásul a tetteiknek semmi értelme sincs, és olyan szinten felbosszant a hülyeségük, hogy az valami hihetetlen!
Egy kis spoiler következik. Na jó, nem kicsi, nagy, ha még el szeretnéd olvasni, ezeket a sorokat kérlek hagyd ki, ha nem, olvasd te is, és dühöngj velem: a csajszi miatt leesik egy lány a szakadékba. Jön a szerelme, kiakad, természetesen lemennek megnézni, hogy meghalt-e, mert amúgy ha beleesik egy rohadt mély szakadékba azt nyilvánvalóan túléli egy kis véraláfutással. A csajszink odahány, a fiú pedig annyira szerelmes, hogy együtt elhúznak a fenébe, ahelyett, hogy bemennének a rendőrségre és elmondanák, hogy sokat ittak, baleset volt. Lehet, hogy olcsón meg is úszta volna, hisz valóban baleset volt. De nem. Elmennek. Kirabolják őket. Elviszik a kocsit, mindent. Találkoznak egy csapat idiótával, akikkel végigbulizzák az egész utat, drogoznak, isznak, szexelnek, minden mi szem szájnak ingere. Természetesen közben folyik a nyál, mint a Duna vize, a szereplőink olyan szerelmesek, hogy mind a 368 oldalon muszáj leírni, mert különben ők se hiszik el. Szereplőinknek persze különböző nyűgje van minden fejezetben, így megjelenik az öngyilkossági kísérlet, mértéktelen sírás (férfit én még nem láttam ennyit sírni, de komolyan. Nincs bajom az érzelmes férfiakkal, sőt én kimondottan támogatom az érzelmek kimutatását, de ez mégiscsak túlzás, no.), még fegyveres túszejtős téma is, amiben egy hihetetlen kedves túsztárgyalóval is találkozhatunk, megjelenik egy problémás kisöccs, a szerelmi viszályok tengere, a letartóztatás, a börtön, majd természetesen a szabadulás sem zökkenőmentes, újabb családi titkok epizód, és a boldog vég. És, ha mindez nem lenne elég, írónőnk bevonja A soha határából jól ismert és szeretett Camrynt és Andrew-t is, akiket persze oda kellett tenni, mert a rajongóiból egy nagyon jó kis "összemosolygunk, hisz mi tudjuk ki ez és szeretjük és tök jó, hogy a kedvenc írónőnk utal nekünk egy másik könyvére, hisz az ma nagyon trendi" érzést vált ki .
Amúgy ezt most nagyon jól esett leírni, borzasztó mérges vagyok miatta.
Ami még nagy hiba volt - a fent leírtakon kívül - hogy talán a történet maga a fiatalabb korosztálynak tetszett is volna, ha nem lenne tele a fent említett drog-szex-alkohol-emberi hülyeség kombóval. Így viszont egy fiatalabb kezébe remélem nem fog kerülni.
És a legszomorúbb, hogy a humora és a vége még értékelhető is, szóval voltak benne jó dolgok, de elenyésző. Lesz akinek tetszeni fog.
A karakterekről szakszerűen:
Elias Kline:
Ez az ember akkora papucs, hogy a Holdról vígan látni teleszkóp nélkül is! Akkora, hogy a Gucci sorozatgyártást indítana miatta! Félelmetesen hülye, olyan dolgokat csinált meg, amit épeszű ember soha. Hősszerelmes, de nyálasan hős. (Ha a szerelmed börtönbe kerül, te minden nap bemész hozzá látogatóba? És mikor nem, akkor írsz egy levelet éppen arról a közös emléketekről, ami eszedbe jutott? Mert Elias igen.) És a sok sírás is kiakasztó.
Brayelle Bates:
Megértem, hogy megijedt, de gyáva volt, nem vállalta a tettei következményeit, és még a szerelmét is magával rángatta, aki önként és dalolva ugrott abba a bizonyos kútba. És ami vicc kategória, hogy olyan megnyilvánulási voltak Elias-ról, ami arra utal, hogy konkrétan semmibe veszi néha... Csattan a képzeletbeli szívlapát...
A többiekről nagy vonalakban:
Á, a többiek eltörpülnek emellett a két csoda... akarom mondani szentjánosbogár mellett... Majdnem szóra sem érdemesek.
És tudjátok mi a nagy szó? Senkit nem kedveltem a könyvben. Senkit.
Minden ami kívülről látszik:
A borító:
Szépek a színek, tetszik az összkép, persze a fejemben és leírás alapján sem így néznek ki a szereplők, de ettől eltekintünk most. A legjobb dolog a könyvben.
Árkategória:
Túl sok az a 3500 forint, amit ezért eredeti áron elkérnek. Én 1000 Ft-ért vettem, de utólag ezt is sokallom.
Egy pár fontosabb adat:
Eredeti mű: Song of the Fireflies
Eredeti megjelenés éve: 2014
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás helye: Budapest
Oldalszám: 368
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9789633832486
Fordította: Bikics Milán
Ennek a könyvnek most 5/2-t adok, mert a borító beleszámít és az a néha elkapott jó pillanat is ér valamit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése