2018. augusztus 4., szombat

Mangapercek - Értékelő Book-tag - Yukito Ayatsuji & Hiro Kiyohara - Another 👥

   Tudom, hogy már volt mangaértékelés, ha minden igaz 3 is, de úgy gondoltam most jött el az ideje annak, hogy elindítsak egy új sorozatot a blogon, ami pedig a Mangapercek névre hallgat majd. Ebben az új sorozatban egyedülálló köteteket, egész sorozatokat, sorozatokból részeket értékelek majd ugyanúgy, mint a könyveket szokásom, csak teljesen más szempontok szerint: lényeges lesz majd a grafika is, az írásmódot pedig Japán nyelvtudás híján nem igazán tudom értékelni - vagy angolul, vagy rajongói fordítással olvasom őket.
   Már sokat emlegettem, de mi is az a manga? A manga a képregény japán elnevezése, Japánon kívül pedig a manga jellegzetes stílusában elkészített képregényekre használják. Készítői a mangakák. 
   Sajnos Magyarországon nagyon kevés jelenik meg, igen sok remek sorozatot elkaszáltak, véleményem szerint pedig lenne rá érdeklődés molyok és otakuk körében legalábbis egészen biztosan. Csak logikusan valószínűleg azért nem folytatták ezeket a sorozatokat mert nem volt túlzott érdeklődés irántuk feltehetőleg a magas ár miatt. 

   Először egy teljes sorozat, az Another értékelésével érkeztem nektek. A sorozat 4 kötetből áll, külön külön már molyon írtam róluk egy-két mondatos értékeléseket, ha érdekel titeket, ide kattintva meg tudjátok nézni:
  1. 1st period
  2. 2nd period
  3. 3rd period
  4. 4th period
A kép az első kötetből van. Forrás: animeaddicts.hu

A történet az első:

   Az Anotherben egy horrortörténetet tisztelhetünk, melynek helyszíne a Yomiyama Középiskola. A 3-3-as osztálynak borzalmas titkai vannak, amiket a négy kötet alatt szép lassan megismerünk, és fény derül minden egyes feltett kérdésre. A történet egyetlen fontos kérdés köré csoportosul: Vajon ki a halott? Ugyanis az osztályban van egy plusz személy, aki miatt osztálytársak és hozzátartozók halnak meg. De vajon ki lehet ő? És hogyan lehet megállítani? Sikerülhet megállítani? Vajon milyen titkokat őrizhet Misaki? 
   Szerintem izgalmas volt az egész sztori, igazából klasszikus könyvként is szívesen olvasnék hasonlót, valami kőkemény lélektani horrort. 
   Jó szívvel tudom ajánlani a stílus kedvelőinek úgy nagyjából 16 éves kor felett, hiszen nem szerénykedik a sokszor véres jelenetek részletes megrajzolásában: már az első kötetben sem.
   Ha esetleg nem találod meg a mangát, ajánlom az animéjét is, ami bár kissé véresebb, sokkal több a halott, mint azt indokolja, de egyébként egész hiteles és viszonylag jól sikerül visszaadnia azt az érzést amit a könyvek nyújtanak. Indavideón fent is van szerintem az összes rész, ha jól emlékszem én ott néztem még régebben, és nagyon szerettem azt is.

Grafika - a manga legfontosabb eleme:

   Szerencsére viszonylag ritkán látok olyat, aminél egyáltalán nem vagyok megelégedve a rajzolással, és ennél szerencsére tökéletesen meg voltam. A fenti képen láthatjátok a stílust, elég klasszikus, de mivel az a kedvencem, ezért imádtam. Szerintem száz százalékosan átadja azt a borzongató stílust amit ez a mű képvisel. 

A borító:

   A sorozat ritka gyönyörű borítósorozatot kapott, mindegyik kötet lélegzetelállítóan szép. Talán az utolsó tetszik a legkevésbé, de mivel a története annak a legkomorabb, így ahhoz például jól passzol. 


Összességében nagyon is meg voltam elégedve vele, szerintem megérdemli azt az 5*-ot!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése