2017. december 24., vasárnap

Christmas in the air! - Két perces inspirációk ❄️

   Ebben a bejegyzésben négy olyan dekorációs elemmel készültem nektek, ami hihetetlen gyorsan elkészíthető, így 24.-én is még fel lehet velük dobni a házat, és hatalmas előnye, hogy olcsó is. Személyes kedvencem a hóemberes ajtóátalakítás, amire ha ránézek, rögtön téli hangulatba kerülök!  


Ho-ho-hóemberré vált ajtók??


Ehhez a dekorációhoz nem lesz másra szükség, mint fekete, fehér, és narancssárga színes lapokra, ragasztóra, egy régi sálra, rajzszegekre, ollóra, és Blu Tack gyurmaragasztóra. 

Imádom, mert nagyon egyszerű elkészíteni, és egy unalmas, fehér ajtóba is új életet lehel. A karácsony végével sem kell megválnunk tőle, hiszen egy egyszerű téli dekorációról van szó, így Február végéig fent is hagyom. Az egyik legolcsóbb dekorációs ötletről van szó, amit valaha készítettem (ebből a négyből a 2. legolcsóbb). Régi sálból sok volt, így nem esett nehezemre nélkülözni, 1 db fehér nyomtatópapírt szintén találtam, ragasztót pedig igyekszem mindig tartani itthon. Csak 3 db fekete és 1 db narancssárga színes lapért (20 Ft) és a Blu Tack-ért (440 Ft) fizettem ehhez a dekorációhoz. 



❄❄❄

Első lépésként rajzszegek segítségével tetszőlegesen rögzítjük a régi sálat. Érdemes - ha nem is jóval, de hosszabbat választani az ajtónál, mert annál nagyobb lesz a lelógó része.




Második lépésként kivágunk minden elemet: 



  • 1 db kalap
  • 1 db répaorr
  • 6 db nagyobb méretű fekete kör (szemek, gombok)
  • 18 db egyforma fehér kör (1-1 fény a szembe, összes gomblyuk)
  • 2 db kisebb fehér kör (1-1 fény a szembe)


Harmadik lépésként a szembe felragasztjuk a fényeket. Mikor Pinteresten inspirálódtam, rengeteg helyen láttam, hogy ez a lépés kimaradt, de szerintem nagyon feldobja ez az egyszerű lépés - élettel telibb lesz az egész.


Negyedik lépésként a ragasztózást a gomboknál is megismételjük.



Ötödik lépésként minden egyes elemet az ajtóra rögzítünk a gyurmaragasztó vagy ha nincs, cellux segítségével, és el is készült!


❄❄❄

Pálcika csillagok


Egyszerű... de nagyszerű! Ebben a részben pálcikákból ragasztó segítségével egy csillagot készítünk, amit szinte bármire fel lehet használni. Én például ajtódísznek használom, de akár asztaldísz, fali dísz vagy ablakdísz is lehet belőle.
   Mindössze ragasztópisztolyra vagy sima ragasztóra, és pálcikákra lesz szükség hozzá. Ha fel is szeretnétek akasztani, hímzőfonal, cérna vagy szalag is kelleni fog.


Első lépésként rajzoljunk egy nekünk tetsző csillagot.


Második lépésként pedig ennek mentén összeragasztjuk a pálcikákat, megvárjuk míg megszárad, majd ha akarunk akasztót teszünk rá, és mehet is a dekoráció!

❄❄❄


A legegyszerűbb díszítés?

Ebben a dekorációs ötletben mindössze nyomtatópapírra vagy műszaki lapra lesz szükség fehér színben. Egyszerűen csak nyomtassatok vagy rajzoljatok rá kivágható hópelyheket, amiket aztán ollóval vagy snitzerrel kivágtok. Ez tényeg bármire felhasználható, legyen az egy aranyos téli füzér, sötét asztalterítőn jól mutató dekorelem, vagy felragasztva akár ajtó, ablak vagy lámpadísz.


❄❄❄


Az üvegfesték sosem megy ki a divatból!

Az egyik legsokszínűbben felhasználható dolog a maga módján. Szinte mindenre feltapad, nem csak üvegre, így bármit feldob pár egyszerűbb minta is, mint például még több hópehely. Ha még nem untuk el az életünket az előző részben lévő hópelyhek kivagdosása miatt, illetve nem kaptunk miatta ínhüvelygyulladást, érdemes belevágni.

Megintcsak pár nyomtatott vagy rajzolt hópehelyre lesz szükség, amiket belehúzunk egy lefűzhető tasakba, avagy irattartó bugyiba, és ezeket a mintákat átrajzoljuk. Száradás után felhasználjuk. 


❄❄❄

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek! 

2017. december 12., kedd

Christmas in the air! - Koszorú-projekt! 🌟

   Ebben a bejegyzésben most azt fogom nektek megmutatni, hogyan is készítettem el egy jól megpakolt, ajtóra akasztható hatalmas karácsonyi koszorút. 




Amit használtam:

  • koszorúalap
  • mindenféle termés és karácsonyi mütyűr
  • kerti kötöző rózsaszínben és klasszikus, vékony madzag
  • gombostű
A mikulásvirághoz:
  • filcanyag (piros)
  • cérna (piros)
  • olló
  • sablon (sima nyomtatópapírból)
  • 1 darab gyöngy 
  • gombostű

1. lépés

   A koszorúalapot körbetekertem a 2 színnel. Sajnos a madzag, amim itthon volt, kevés lett, érdemes többet venni belőle, hogy szebben sikerüljön mint az enyém. 


2. lépés

   Elkészítettem a koszorúm fő elemét, a mikulásvirágot. 3 különböző méretű sablont, azaz szirmot készítettem. 


3. lépés

   Mindegyik sablonméretből kivágtam ötöt-ötöt.


4. lépés

   Előkészítettem a szirmokat:
      Az ujjammal összenyomtam a szirmok alját a 2. képen látható módon. Össze is varrtam, a 3. képen látható módon, piros cérnával.
Ezt megismételjük az összes szirommal.


5. lépés

   Felfűzzük a szirmokat a cérnára, mintha csak gyöngyöt fűznénk, majd a két szélső szirmot rögzítjük egymáshoz. Ezt megismételjük mind a 3 méretű szirommal.


6. lépés

   Összevarrjuk a 3 réteget.


7. lépés

   Egy gyöngyházfényű gyöngyöt varrtam a virág közepébe.


8. lépés

   A koszorúalap közepére tűztem a virágot fehér gombostűk segítségével.


9. lépés

   Teleakasztgattam/tűztem mindenféle földi jóval, amit a piacon vettem, de rengeteg termés kapható hobbiboltokban, papír írószer boltokban és máshol is. Szerencsére nem túl drágák. 
   A végeredményt a legelső képen láthatjátok.


Ezzel el is készült!

Anyagköltség: megfizethető
Nehézségi fok: közepes, időigényes

2017. december 9., szombat

Christmas in the air! - Akasztják a hóembert???? ☃️

   A karácsonyi bejegyzéssorozatban ezúttal egy hóemberes ajtódíszt készítünk el, ami akár egy egyszerű fehér ajtót is pillanatok alatt ünnepi díszbe öltöztet. 




Amire szükség lesz:

  • filcanyag (piros, fehér, világoskék, sötétkék, fekete, narancssárga, és egy az alaphoz, az pedig az én hóembereim esetében A/4-es méretű volt, ennek színe bármilyen lehet)
  • ragasztó
  • hímzőfonal (fekete)
  • olló
  • ceruza
  • papír és ceruza, esetleg színes ceruza is

1. lépés

   Megrajzoljuk a hóemberünket. Én az enyémet egy neten talált kifestő alapján készítettem. Kiszíneztem az egyes részeket, hogy miután ízeire vágtam, könnyebb legyen kitalálni, mit milyen színűvel készítek. Illetve az összképet is könnyebben láthatjuk így előre - itt még bármikor tudunk változtatni.


2. lépés

   Kivágjuk a rajzot.


3. lépés

  Először a teljes rajzot rajzoljuk át egy A/4-es filcre. 


4. lépés

   A rajzot darabjaira vágtam, majd a filcből is kivágtam ugyanezen darabokat, és a harmadik lépésben elkészített alapra ragasztottam őket. Ha kellett, az alapon igazítottam.


5. lépés

   Kihímezzük a sapka és az arc vonalát, elkészítjük a mosolyt, a sál és a répa részleteit, és a szemet is levarrjuk a fekete hímzőfonallal.


6. lépés

   Két öltéssel akasztót varrtam a sapkára hímzőfonalból. Ezzel el is készült! 

Nehézségi fok: könnyű
Anyagköltség: olcsó

2017. december 3., vasárnap

Christmas in the air! - Kartonkarácsony! 🎄

   A tökös asztali díszem eltűnik így a csodák időszakára, ezért szükségem volt valami igazán ünnepi, de mégis hozzám, és a szobám hangulatához illő díszre. Így esett erre a választásom. Azt kell mondjam, évek óta ez a kedvenc saját kezűleg készített dekorációm. Viszonylag gyorsan elkészíthető, és szerintem csodaszép! 





Amire szükség lesz:

  • kartonpapír
  • csomagoló ragasztószalag
  • boa (zöld, ezüst stb... bármi ami a szobád színéhez illik)
  • apró gömbök
  • cellux
  • egy kisebb méretű karácsonyfára való csúcsdísz
  • szaloncukor akasztó/tűző

1. lépés

   Kúpot készítünk a kartonból, majd csomagoló ragasztószalaggal fixáljuk.


2. lépés

   Alul rögzítjük a boát (4 méter boát használtam fel egy kb. 50 centis kúphoz), majd végigtekerjük a kartonon. Csak néhány pontot fixáltam, egyszer a csúcsát, és 2-3 alkalommal a közepén is. Ne ragasztózzuk be a kartont és tekerjük rá a boát, mert nem tudjuk majd hova akasztani a díszeket!


3. lépés

   Mivel a vásárolt apró göbjeimen nem volt boakompatibilis akasztó, ezért a kis zsinórokat, amik rajtuk voltak, átcseréltem szaloncukor tűzőre. Ez a lépés ki is hagyható, ha megfelelő akasztó van a göbjeiteken.

4. lépés

   Felakasztjuk a gömböket, majd a csúcsdíszt is, és el is készült!



Anyagköltség: viszonylag olcsó
Nehézségi fok: könnyű

2017. december 1., péntek

Christmas in the air! - Egy cserépnyi karácsony! 🎄

   Le sem tagadhatnánk, hogy a Karácsony közeledik. Én már tagadhatatlanul a lázában égek, és már elég sok ünnepi díszt készítettem, amiket folyamatosan hozni fogok nektek. Az első egy nagyon egyszerű, de a festegetéssel sajnos (nem sajnos, én nagyon élveztem 😄) pepecselőssé váló polcdíszt hoztam nektek. (Ha a zöld temperát kicserélitek egy kis festékszóró sprayre, a munka 2 perc, és csak a száradási idő lesz sok. Ez viszont a temperánál hatalmas előny - kb. 10 perc alatt rá is szárad a festék.)




Amire szükség lesz:

  • 1 db fenyőtoboz
  • 1 db "csúcsdísz"
  • vatta
  • újságpapír
  • kisméretű cserép
  • tempera (zöld és fehér)
  • festékszóró spray (fehér és esetleg zöld a tempera helyett)
  • ecset
  • víz

1. lépés

   Lefestjük a tobozt zöld temperával (vagy lefújjuk zöld sprayvel).


2. lépés

   Amíg a toboz szárad, egy cserepet kibélelünk újságpapírral.


3. lépés

   Festékszóró spray 2-3 fújásával imitáltam a hóesést az "ágak" szélén, majd temperával még fehérebbé tettem minden "ág" végét. Hagyjuk teljesen megszáradni.


4. lépés

   Elültetjük a fát. Simán a cserép közepére helyezzük a tobozt, majd vattával körberakjuk a tobozt, mintha egy cserép hóban csücsülne a díszünk. (Azok a szálak a vattán aranyszálak, de egy kis ezüst csillámpor még jobb hozzá. De nem szükséges, csak egy kis pluszt ad.)


5. lépés

   Kiválasztunk vagy elkészítünk egy csúcsdíszt - hisz nem karácsony a karácsony fények és csillogás nélkül - majd a tetejére helyezzük. Ha a toboz jó, ragasztani sem kell. 


Ezzel el is készült a díszünk! 
Most már folyamatosan jönnek a karácsonyi ötletek itt, a Victoria's Inspiration Islanden, mindenféle témában. Legyen nagyon szép napotok, sziasztok! 

Nehézségi fok: könnyű, de időigényes

Anyagköltség: megfizethető