Könyvértékelő - Dean R. Koontz - Összetörve 🚐

   Ha szoktátok olvasni ezt a blogot, bizonyára láthattátok és olvashattátok már, hogy én hatalmas rajongója vagyok a horror és a thriller műfajának. Nagyon szeretem, mert számomra mindig tartogat izgalmat, újdonságot és egy csomó rejtélyt és számtalan lehetőséget, hogy egy adott regényen gondolkozhassak. Viszont mivel elég sokat olvasok és nézek ezekben a műfajokban, őszintén és hideg szívvel, kritikusan tudom már megszemlélni azt amit nézek vagy épp olvasok, és kiforrott véleményem van már arról, milyen az ízlésem. Filmekben például gyűlölöm ha sikoltoznak, ha egy történet klisés és unom. Könyvben utálom a klisét és a monotonitást. És sajnos ez most abszolút ebbe a kategóriába tartozott számomra.

Minden, ami belülről fakad

Írásmód:

   A regény egy hatalmas pozitívuma maga az írásmód volt. Abszolút nem lehet érezni, hogy a regény eredetileg 1973-ban jelent meg. Fiatalos, lendületes, néhány mozzanaton kívül és néhány kellék vagy elem kivételével én ha nem tudom, simán elhiszem, hogy a regény tavaly jelent meg. Én nem rajongok a régies írásmódért, így nagyon örültem neki, hogy ennyire nekem való volt.

Belső építészet - a minőség is számít:

   Mindig is meg voltam elégedve az Animus kiadványaival. A lapok enyhén sárgás tónusúak, de csodás, nem áttetsző vastagabb darabok, nem fognak elszakadni, ha egy kicsit megfújja a szél. A betű mérete nagyobb, aminek iszonyatosan örültem, ugyanis mivel szemüveges vagyok, fontos, hogy olvasás közben ne fájjon a szemem és a fejem, és ezt tökéletesen tudtam olvasni, viszonylag gyorsan sikerült haladnom vele. Tetszett a betűtípus és a tördelés is, de találkoztam pár elütéssel, például egy elég epikus pillanatot sikerült elrontani a Maghalt. mondat/szó elütésével, sőt, a tizenötödik fejezet címe sem volt kiírva. Ezen kívül semmi baj nem volt vele. A mérete iszonyú praktikus.

A történet az első

   Ez volt az első olvasási élményem az írótól, de sajnos engem nem talált ez a regény meg. Nem fogok kertelni, az az igazság, hogy végtelenül unalmas. Annak ellenére, hogy pár cselekmény azért történik a regényben, végig úgy éreztem, hogy nem történt semmi. A regény középpontjában Alex és Colin áll, akik Philadelphiából szeretnének eljutni San Francisco-ig, az új otthonukig, ahol Courtney, Alex szerelme és Colin nővére várja már őket haza. Ám utazás közben nyomukba szegeződik egy kisbusz, aminek tulajdonosa nem éppen békés szándékkal követi a két fiút. 

   A regény azon kívül, hogy számomra semmi feszültséget nem tartogatott, még a két karakter sorsáért sem aggódtam túlságosan. És ennek az oka nem más, mint, hogy iszonyatosan kiszámítható. A kiszámíthatóság nem jó. Elég volt pusztán a fülszöveget elolvasni, hogy tudjam, mi fog történni, és igazam is lett. Nem volt meg az az érzés, hogy lett volna csúcs, nem volt tetőpont, végig ugyanazon a szinten maradt, nem volt semmi izgalom benne, semmi meglepetés. Minden úgy történt, ahogy sejtettem, hogy fog.

   Ne is beszéljünk a regény másik hatalmas hibájáról, a kliséről. Végig ott motoszkált bennem az az érzés, hogy én ezt láttam már. Filmen. Nem tudom, hol, mikor, de hogy nagyon hasonló történetekből annyi van már a piacon, mint égen a csillag, az biztos. Semmiben sem tudott egyedi lenni. Semmiben sem tudott más lenni. Egy fikarcnyi újdonságot és élményt sem adott ez most nekem, nem fogom úgy emlegetni, hogy na igen, na ez, ez egy jó könyv volt. Ráadásul a fő "csattanó" az én ízlésemnek kissé korán derült ki.

   Viszont, ami fontos, hogy hihetetlenül gyorsan lehetett vele haladni, annak ellenére, hogy nem tetszett egyáltalán. Nem tudom a testem milyen párhuzamos univerzumba került, de úgy olvastam, mint a gép. Ez ilyen Koontz féle varázslat?

     Mindenképpen szeretnék még olvasni Koontztól, még vár rám a Shadow Street 77., illetve nagyon szeretném megvenni a Virrasztókat, tehát nem akarok 1 könyv alapján ítélni. Ahogy olvasom, ez az első könyveinek egyike, és hát még több, mint 100 van neki, szóval nagy hülyeség lenne a részemről. Annak ellenére, hogy ez nem tetszett, mindenképp hamarosan nekiugrok a Shadow Street 77-nek. Ha az se tetszik, akkor már hunyorogni fogok, hogy gyanús, hogy ő nem nekem való.

A karakterekről szakszerűen

   Most átfogóan fogok a karakterekről picit beszélni, nem egyesével, ahogy szoktam. Ennek oka nem más, minthogy nem nagyon van jellem, amit jellemezzek. Adott Colin és Alex, akik kb. egy és ugyanazok, nem igazán van önálló személyiségük, ráadásul ami van is, azt is olyan szinten hangsúlyozza az író, hogy az már-már irritáló.

   Courtney. Akinek a belső értékeit olyan nagyon nem is hangsúlyozza senki, de megtudjuk, hogy jól néz ki. Szinte semmi szerepe a regényben a cselekmények elindulásának okozatán kívül.

   A gyilkosról - akinek a személyét elég hamar megismerjük - meg úgy nagyon nem is lehet mit mondani. Olyan, mint egy gyilkos. Az a tipikus klisé amcsi horrorfilmes mészáros, akit az értelmező kéziszótárban a gyilkos szó mellé szoktak tenni. Annyira jelentéktelen! Pedig neki kellett volna lennie a fő izgalomnak!

   És le is zárult szereplőink sora. 1-2 mellékszereplő pár mondat erejéig még megjelenik a könyvben, de senki más. Nem is mondom, hogy kellett volna, bőven elegen voltak így is.

A borító

   Gondolom nem okozok nagy meglepetést azzal, ha azt mondom, nem tetszett. Nem vészes, abszolút nem a borzalmas kategória, de nem lesz a kedvencem. A kép egészen hűen illik a történethez, de picit gagyi. A színvilágát nagyon szeretem, a betűtípus kifejezetten tetszik, és a fenti képen is látszik a könyvek mennyire jól passzolnak egymáshoz, együtt nagyon szépek, de külön külön nem mondanám ugyanezt.

Árkategória

   Eredeti áron 1690, teljesen elfogadható ár érte, de ha olcsóbb alternatívát kerestek, Coopokban 500-ért fellelhető, én is ott vettem.

Pár fontosabb adat

Eredeti cím: Shattered

Eredeti megjelenés éve: 1973

Kiadó: Animus

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2007

Oldalszám: 272

ISBN: 9789639715271

Fordította: Balázs Ildikó

Címkék: Amerika, gyilkosság, krimi, thriller

Fülszöveg

   A Thunderbird Philadelphiából indult. Az úti cél: a nyugati part. Alex és a tizenegy éves Colin gondtalan autózásra számított új otthonukig, San Franciscóig, ahol már vár rájuk Courtney, Alex menyasszonya, Colin nővére. Ám egyszer csak feltűnik mögöttük egy kisbusz. S ők akármit tesznek, bárhová rejtőznek, az makacsul követi őket. Hogy miért, az csakhamar kiderül: valaki az életükre tör. Sejtelmük sincs, miért, kinek állhatnak az útjában, miért válik rémálommá a kellemesnek ígérkező utazás.     Az eredetileg álnéven, 1973-ban megjelent könyv igazi csemege a Koontz-rajongók számára, ugyanis ez a világhírű thriller író egyik első munkája.

Sajnos a regény engem most nem vett meg magának, ezért nem tudok neki 2 csillagnál jobbat adni.

Könyvértékelő - Neal Shusterman - Unwind - Bontásra ítélve 👩🏻‍⚕️

   Úgy összességében iszonyatosan nehéz erről a könyvről beszélni, ebben a percben sem tudom még, milyen betűkön fognak az ujjaim kalauzolni a következő percekben, órákban, sőt, talán napokban sem. Épp ebben rejlik ennek a könyvnek a zsenialitása. Csak azt tudom, mi maradt utána; a borzalom, az üresség, és valahol, a szívem kis szegletében a fájdalom, az együttérzés, és a vágyódás egy jobb világ után. Nem magamnak. Nekik. Nekik akik nem léteznek. Nekik, akik bár fikciók, mégis borzalomba kellett születniük. Nekik, akik még papíron sem érdemelnek ilyen sorsot. Egy iszonyatos tudat, egy borzalmasan kegyetlen jövőkép, ami talán nem is olyan lehetetlen. Nincsenek robotok, sem szellemek, nincsenek semmiféle mutánsok, csak ezek az embereknek nem nevezhető lények, akik egy olyan világot teremtettek, ami a legvadabb rémálmaimban fog helyet kapni. 

Minden, ami belülről fakad:

Írásmód:

   Őszintén nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem, márpedig ilyen nagyon ritkán van. Elég egyedi volt, azt aláírom. De ha egy személyes, belső hangvételű könyvet olvasok, és megismerem az adott karakter gondolatait érzéseit, akkor jobban kedvelem, ha első szám első személyben is olvashatom azt, tehát olyan lenne, mintha ÉN lennék. Itt nem volt meg ez az érzés. Ismertem a gondolatokat, érzéseket, de mégis első szám 3. személy volt a főszereplő, tehát Ő. Ráadásul ha ettől eltekintünk, mert el lehet, ugyanis bele lehet szokni pár oldal után, akkor még ott van az is, hogy iszonyatosan sok a szemszögváltás, akár oldalanként is. Elsőre meglepett, ilyen sűrű váltással még nem találkoztam, de nem volt rossz egy adott szituációt sok embertől megismerni, hiszen mindenki más személyiség volt, és egy történetet úgy megismerni, hogy mindegyik karaktert ismerem és beleélhetem magam a helyébe, nos az nagyon ritka és egyedi dolog. Összegezve, sikerült eldöntenem így az irományom végére: tetszett ez a típusú írásmód, ugyanis az egyediség szuper dolog, és minden karaktert megismertem a regény alatt, ami pedig egy soha elő nem forduló dolog volt eddigi olvasmányaim során. Egy valami biztos, és ezt elég ha csak ebben, az első pontban nézem; Neal bácsi mestere az olvasó összekuszálásának, és annak, hogy a kedves értékelőt, véleményalkotót oly zavarttá tegye, mint a szereplőit és a világát.

Belső építészet - a minőség is számít:

   Aki már fogott valaha a kezei között Könyvmolyképzős kötetet, annak csak annyit tudok mondani, hogy hozza a szokásos minőséget, amit megszoktunk és szeretünk. Aki még soha, annak igyekszem átadni ezt az érzést picit. Vastagabb, kicsit sárgás tónusú lapok, nem áttetszőek, kiváló minőségűek. Tökéletesen olvasható nagyság betűk, szép betűtípussal, remek tördeléssel. Nekem személy szerint a kiadó élen jár a kedvencek között, mind minőségben, mind kiadványokban. Sőt, kiadványokban a kedvenceim, ezt biztosan mondhatom.

A történet az első:

   Nem is tudom, hogyan lehetne igazán szépen megfogalmazva érzékeltetni, mit is éltem át a regény olvasása alatt, hogyan is lehetne értékelhető szöveggé formálva kulturált véleményt elmondani róla. De valahol el kell kezdeni.
   A történet középpontjában 3 gyerek áll. Connor, akit a szülei azért akarnak szétbontatni, mert túl sok vele a baj. Risa, aki árva, és a túl sok költség miatt kerülne bontásra. Lev, aki tized, és a szülei vallási okokból már születése pillanatában bontásra ítélték. A regény az ő kalandjaikon és élni akarásukon vezet minket végig. 
   De, hogy mi is az a bontás? Egy törvényes gyilkosság, jobb szót nem tudok rá. A törvény neve Az Élet Törvénye, amelyet el is tudtok olvasni a következő képen:

   A törvény elmagyarázza mi is a lényege ennek a bontásnak: abortuszt végezni tilos, és a gyermek 13 éves koráig sérthetetlen, ellenben ha úgy kívánod 13 és 18 éves kora között bontásra ítélheted. A bontás egy olyan folyamat, amelynek során a gyermek minden egyes testrészét és szervét felhasználják. Ők úgy tartják, hogy ilyenkor nem követnek el gyilkosságot, hiszen a gyermekek élete technikailag nem ér véget, csak nem egy, hanem több darabban és több testben fognak tovább élni. Felkavarodott a gyomrod? Mire ezt leírtam, nekem is. Ráz a hideg most is. 
   A bontás folyamatát egészen a regény végéig nem ismerjük meg, de mikor végig követjük, az egy olyan szintű gyomorideg, hányinger és nem tudom, valamiféle üresség érzése keveredik az emberben, amit szerintem mindenki átélt a regény olvasása alatt. Borzalmas. Viszont zseniális.
   Ráadásul az a közöny, az a mérhetetlen érdektelenség, mintha csak egy marhapörköltet főznének... és közben meg vannak győződve róla, hogy jó az amit tesznek és a kezeik között gyakorlatilag nem hal meg az a gyerek, akit ráadásul élve, érzéstelenítve, de ébren koncolnak fel...  én ezt személy szerint épp ésszel nem bírom felfogni.
   Mostanában nagyon tetszenek a disztópiák, sok filmet néztem meg mostanában ezzel kapcsolatban, de tény, hogy az egyetlen mostani disztópikus könyvélményem, az Unwind volt a legjobb mind közül. 
   Nem tudok mondani olyat, ami miatt ebben a regényben csalódtam volna. Már 2015-ben, a megjelenést követően megvásároltam, mert iszonyatosan felkeltette az érdeklődésem, de csak most kerítettem sort rá. Teljesen megérte várni rá, hatalmas élmény volt. Imádtam. Annyira egyedi, annyira más, mint amihez szokva vagyok, hogy üdítően hatott. Tetszett, ahogy picit pofán csapott a valóság, hogy basszus, az emberek tényleg ennyire hülyék lehetnek? Nos, igen. Lehetnek. Nem valóságos regény, de mégis gy éreztem magam, mintha csak Risa lennék, vagy Connor, és én menekülnék a torkomban dobogó szívvel a világ, az ifi zsaruk és a saját szüleim elől, akik ezek után senkik lennének a szememben. 
   Minden egyes újítását, újdonságát imádtam. Eleve a bontás ötlete. Már csak a tény, hogy hogyan juthat valakinek ekkora förtelem az eszébe... sokkal kegyetlenebb, mint bármelyik disztópia amit olvastam. A tovább gólyázás... ez is. Fogok egy ártatlan, érző lényt és lepakolom valakinek a küszöbére, én pedig elmegyek. Amint a kilépő emberke meglátja, onnantól az övé, nem tehet ellene semmit. Mintha az a kisbaba egy tárgy lenne... A tapsolók. A robbantásnak és az öngyilkos merénylésnek ez a formája félelmetes, de ugyanakkor az állam a földön koppant olvasás közben. 
   A kedvenc részem abszolút a vége volt. Az események felpörgése, az izgalom, az egész hangulat, a feszült várakozás. Kiváló befejezést kapott, azt kell mondjam.
   Igen. Muszáj összegeznem a véleményemet: ez a könyv ahogy a hátoldalon a The Guardian is írta, képes a fotelhoz szögezni, felkavarni a gyomrodat, elborzasztani, de mégis kikapcsolni, és egy hihetetlen olvasási élményt nyújtani. Nem volt benne egy unalmas rész sem, mindig volt miért, kiért izgulni. Minden thriller, sci-fi és disztópia rajongó moly figyelmébe erősen ajánlott!

A karakterekről szakszerűen:

Connor Lassiter:
   Őt szerettem meg leginkább a regény alatt. Nem zavart a hirtelen haragja, és szerintem meglepően jó gondolatai és meglátásai voltak annak ellenére milyen fiatal. Nem volt olyan érzésem, hogy egy - lényegében - gyerek szavait olvasom, ha nem tudnám mennyi idős, elhinném, hogy felnőttekről van szó a műben. 

Risa Megan Ward:
   A legracionálisabb döntéseket hozó, legjobb gondolkodású másik legszimpatikusabb karakter az egész könyvben. Ő is ugyanaz a kategória, mint Connor. Egy igazi felnőtt gondolkodású szuper csajszi, aki összefogta az egész csapatot. Kimondottan hálás voltam a Connorral való enyhe romantikus szálért a kötetben, üde színfolt volt a sok feketeségben. És össze is illettek.

Levi Jedediah Calder:
   Mondjátok, hogy nem én voltam az egyetlen, aki sokáig azt hitte, hogy Levi JeBediah Calder a neve! Kényszeres félreolvasó vagyok... 
   Egyébként én kb. a történet feléig gyűlöltem Levet. Aztán elkezdődött valami, és elfogadtam, hogy ő ilyen, amit a szülei neveltetésének köszönhet. Nem mondom, hogy mindenért megbocsátottam a kötet végére, de enyhült a haragom. Ennek ellenére akkor is ritka gusztustalan amit tett Risával és Connorral. Sokszor. Számomra ő volt a legbonyolultabb karakter és a legösszetettebb is. 

Roland:
   Akármennyire is lehet utálni azok miatt amiket tett, akkor sem érdemelt olyan sorsot, mint amilyet kapott. Bár bevallom, a könyv legütősebb jelenetei neki köszönhetőek. 

Cyrus Finch 'CyFy':
   Annyira imádtam a bölcsességeit és az umbra beszédét, no meg a rejtélyt amely hozzá tartozott. Az ő szála is hatalmas kedvenc volt.

A borító:

   Szerintem nagyon szép. ez az égő tenyér olyan, mintha valóban hólyagosra égett volna a kötet, olyan vagány, ahogy kidomborodnak a fehér elemek, a cím és a DNS spirál is. Én nagyon meg vagyok elégedve ezzel a kicsit minimalista, sötét vonallal. Annyira jó a Sötét örvény logó is. Összességében ezzel is meg vagyok elégedve. Remélem a kép egy picit visszaadja azt a dombornyomott hatást, ami a kedvenceim közé tartozik. 

Árkategória:

   3000 Ft teljes áron, de a KMK webshopjában állandó 16%-os kedvezménnyel tudtok lecsapni rá. Megéri, higgyétek el!

Pár fontosabb adat:

Eredeti mű: Unwind

Eredeti megjelenés éve: 2007

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás helye: Szeged

Magyarországi megjelenés éve: 2015

Oldalszám: 382

Kötés: puhatáblás

ISBN: 9789633735701

Fordította: Illés Róbert

Fülszöveg:

   Mi lesz, ha a szüleid téged is szétbontatnak? 

   Szép új világ? 

   Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket. 

Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik. 

   Te vajon túlélnéd?

Be kell valljam nekem ez a kötet valami eszméletlenül tetszett, nem is kérdés, hogy 5 csillagot érdemel!