2017. február 25., szombat

Könyvértékelő - Jasinda Wilder - Falling Into You - Zuhanok beléd 🌠


   Sajnálom. Tényleg. De én ebbe a könyvbe nem zuhantam bele. Nem mondom, hogy rossz volt, de hasonló témában olvastam már sokkal jobbat. És el is árulom, miben csalódtam.

   Szerencséje, hogy iszonyú jól indult. A részemről botorság volt, de nem olvastam fülszöveget, így kissé sokkot kaptam, mikor a megszeretett szereplőmet tragikusan felnyársalja egy fa... Csak ültem percekig a buszváróban, fogalmam sem volt mit kezdjek az életemmel, hisz még a kötet negyedét sem olvastam el, és már meghalt az, akit a főszereplőnek hittem, fogalmam sem volt róla, mit fogok ez után kapni a kötettől. Nem egészen azt, amit vártam. Hirtelen belecsöppentünk egy új férfi karjaiba, túl hirtelen történnek meg a dolgok, az olvasó arra sem kap időt, hogy levegőhöz jusson. 


Az értékelésem éppúgy kettéoszlik, mint a könyv.



Kyle...

   Lassú, hirtelen véget érős, de aranyos történet volt az övék, vártam, hogy esetleg a kötet elején összejönnek, és a szerelmüket kíséri végig a könyv. Ez a rész szépen kidolgozott, nem összekapkodott, és jól vezeti végig a cselekményt. Aztán egy hirtelen vágással vége az egésznek, és oldalak múlva csak kapkodja a fejét az olvasó, hogy itt mégis mi a fene történt. Ez volt az egyetlen rész, aminél könnyek szöktek a szemembe, borzasztó érzés volt végigkísérni Kyle haláltusáját, és ahogy meghalt... az egyik pillanatban sírás, aztán pedig jön...


Colton...

  Ééés... mintha nem is ugyanaz a történet lett volna. Nem tudom mi történt. Szépen le kellett volna vezetni, nem ide oda csapongani. Tipikusan 2 sérült karakter egymásra találása volt ez, amitől most már kezdek kicsit besokallni. Egy szép szerelmes regényt szeretnék olvasni, amiben NINCS tragédia. NEM hal meg senki. NINCS tragikus múltja semelyik főszereplőnek. EGYÜTT lesznek. Bár, ha jobban belegondolok... ez az, amiből túl kevés van. Néha ez a tragikus vonal is jó, de egyszerre sok volt. Ráadásul az utána következő is hasonló volt... Jól belemarkoltam.
   Coltonnal alapvetően nincs semmi bajom, igazából kellemes karakter. Erős múltja van, az tény. És borzasztó sok mindent ki kellett bírnia... És nem utolsó sorban szexi, az tény. 


Nell...

   Semleges karakter. Nem utáltam. Nem szerettem. Megértem, hogy a bűntudat borzasztó nehéz érzés. Megértem, tényleg. És tudom, hogy van ennyi éven át ilyen. De annyira feledhető volt ő is...

   A történetet 16.-án fejeztem be. És az értékelést pedig most, 25.-én írom. És már kiestek a részletek, nem emlékszem a történésekre tisztán, (egyedül Kyle halála az amivel kapcsolatban mindenre emlékszem) tehát nem maradt meg bennem mélyen. Ez által azt mondhatom, ez van, akinek felejthető. De nincs olyan történet ami minden egyes olvasót meg tud érinteni (vagy csak ritka az ilyen), nem tetszhet mindenkinek ugyanaz. Unalmas lenne a világ. 😊Ennek ellenére mégis azt mondom, bátran olvassa el mindenki, aki egy kicsit mélyebb tartalommal megáldott romantikus könyvre vágyik, kedveli a tragikus vonalat és egy mindenhol szépen dekorált fiatalembert. 



A borító alapvetően tetszik, az a kis rózsaszín üdítő a sok szürkeségben, tetszik a két karakter arca, a betűtípus nem a kedvencem, de ehhez a könyvhöz tökéletesen illik. A rubin (és a többi pötyi) pöttyös logó pedig minden könyvüket feldobja.




Nekem ez most...



5/3

2017. február 10., péntek

Könyvértékelő - Kelly Oram - Cinder és Ella 💕

   Nagyon, de nagyon nehéz szavakat találni ez után a könyv után. Még most is gombóc van a torkomban az emlékektől, a 38. oldaltól kezdve a végéig... folyamatosan könnyek szöktek a szemembe. Néha kellett egy kis szünetet tartanom, mert úgy éreztem én is darabjaimra hullok Ellával. Sok könyvet szerettem már. Nagyon sokat. De ekkora hatást már rég nem gyakorolt rám egyik sem. Fantasztikus könyv. Gyönyörű. Keserű és fájdalmas, mégis azt hiszem lehetetlen, hogy ne szeressem. 

   Az emberiség megérett a pusztulásra. Hihetetlen, milyen gusztustalanul képesek egymással bánni az emberek. Minden egyes ember kezébe belenyomnám ezt a könyvet, aki itt a valóéletben részt vesz iskolai, vagy bármilyen bántalmazásban, és elolvastatnám vele. Remélem átérzi, hogy mekkora fájdalommal jár a bántalmazottnak. 
   Számtalanszor leírtam már, de megint el kell mondanom: mindenki úgy tökéletes, ahogy van. És ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. 
   Édes Ella! Még mindig úgy érzem, bár ott lehettem volna veled! Egyszerűen csak beléd karoltam volna, és felemelt fővel átvezettelek volna a diákok között, hogy sose érhessen ekkora fájdalom. A való életben legjobb barátok lennénk, ezt biztosan tudom. És, bár nem létezel, még így is el szeretném neked mondani, hogy minden egyes heged hozzátesz ahhoz a nagyszerű emberhez aki vagy. Nagyon örülök, hogy ott volt neked Brian, ez a tökéletes könyvmoly filmsztár, aki rögtön az én szívembe is belelopta magát. Teljes szívemből kívánom, hogy soha, senkinek ne kelljen ekkora szenvedést átélnie. 



   Még sosem éreztem, hogy 2 könyves karakter között ekkora szerelem lett volna. Sosem éreztem, hogy ennyire megtennének egymásért bármit. De tényleg. Mindent. Ha szerelmes leszek, ilyen srácot szeretnék magamnak. Olyat aki érezteti velem, hogy igazi nő vagyok, és elfogad olyan setesuta, néha borzasztó buta lánynak, aki valójában vagyok. Akivel tudok nevetni, és élvezni az életet. Aki mindenkivel szembemegy azért, hogy megszerezzen, és ha már megkapott, soha, de soha az életben nem enged el. Aki olyan, mint Brian Oliver.

   De rajtuk kívül voltak bizony mellékszereplőink is! Mind közül Vivian volt a kedvenc, és azt hiszem Juliette volt a másik, aki közelebb állt hozzám (Mindig keverem az anyujával. Zavaró, hogy ennyire hasonlít a nevük. 😀). Mind a ketten jó karakterek, vicces beszólásokkal, és jó barátok is. De Ana az elejétől a végéig unszimpatikus volt. Jessica és Charlie  pedig közömbösek. Valamilyen szinten meg lehet érteni Charlie-t miután elmagyarázza a dolgokat, de akkor sincs mentség arra, hogy valaki otthagyja a lányát minden szó nélkül. Néha azt éreztem, hogy Jess segíteni akar, aztán tesz egy olyan megjegyzést, vagy vág egy olyan pofát, hogy elbizonytalanodok. Ha meghallom a nevét, mindig Dolly Parton lebeg a szemem előtt, pedig tudom, hogy közelében sincsenek egymásnak. 🤣


   De ne csak a rosszról beszéljünk! Briannek hála nem kellett nélkülöznünk a humort, és nagyon köszönöm, hogy néha elmosolyodtam. És az a mosoly őszinte volt. A beszélgetéseiket és a szellemes riposztjaikat imádtam olvasni. 
   Ez a könyv egyszerűen tökéletes. 

   Nem ez az első könyvem Kelly Oramtól, az első a Szívzűrterápia strébereknek című műve volt, amibe szintén máig napig szerelmes vagyok. Meg természetesen Greysonba is. Csodálatos író, remekül bánik a szavakkal, cseppet sem erőltetett, és remek a humora, nem a fantasyban alkot, hanem a valóságból ragad témákat, amik, mint az értékelésem fő témáján is látszik sokszor fájdalmasak. 
   Már alig várom, hogy a mancsaim között tartsam a Csókelvonó kockáknak című könyvét, ami a Szívzűrterápia strébereknek című könyve második része. Remélem még sok sok könyve jelenik meg magyarul, és azt is, hogy sok emberhez eljutnak a történetei. Ne tévesszen meg senkit, hogy a Cinder és Ella LOL könyv. Bár az, a legfényesebben ragyogó gyémánt az összes közül. 

Köszönöm, hogy megismerhettem ezt a könyvet. Egészen biztos, hogy másképp tekintek ez után a világra. És azt hiszem, mostantól sokkal de sokkal kedvesebb leszek mindenkihez, és ha rossz napom is van, megpróbálok minden egyes idegenre rámosolyogni az utcán. Hátha szebbé teszem valakinek a napját. 😊 Tegyétek ti is ezt, élvezzétek az élet minden egyes percét. Ne is bosszankodjatok, legyetek boldogok, valahányszor csak tudtok.

A borítóról: nem kimondottan kedvencem, de a LOLos borítók számomra nem kedvencek, egyáltalán nem passzolnak a borítón szereplő karakterek a könyvben leírtakhoz. De az amerikaiban van egy nagyon szép, és remélem valamikor megkaphatja ezt a borítót ez a csodás könyv magyarul is.

Ugye milyen mesébe illő? Főleg azokat a színeket figyeljétek! Imádom!


   Tudjátok, mit sajnálok én még borzasztóan? Hogy 5*-nál nem tudok a kötetnek jobbat adni molyon. Pedig 100 és 1000 csillagot megér. És még csodásabb hír, hogy idén megjelenik a második része, a Happily Ever After, angolul pár nap múlva meg is vehetitek, hisz február 14.-én jön ez a másik tökéletesség. 




Természetesen...


5/5.


2017. február 7., kedd

Könyvértékelő - J. Kenner - Kínzó vágy 💗

   Vigyázzatok, az értékelés spoileres, olvasás csak saját felelősségre! 😀 Remélem tetszeni fog, kellemes időtöltést a blogon. 😃😚



   Nagyon nagyon szeretem az erotikus könyvek műfaját. Szeretem az olyan könyveket, amiknek van története, remek karakterei vannak, jól fel van építve a világuk, az erotikus jelenetek jól kidolgozottak, érzékiek, de nem prűdek, és maga az egész könyv egyszerűen lángol a szenvedélytől, a vágytól, olyannyira, hogy érzem a forró lapokat. 


De ez nem az a könyv. 

   A legnagyobb problémám nem a történettel volt, hanem a főszereplő csajszival. Ő maga számomra a megtestesült, két lábon járó klisé. Gazdag (természetesen), csinos (még szép), menő munkája van (hát hogy is nézne ki vécépucolóként), évek óta szerelmes a legmenőbb srácba, az is szereti, DE nem lehetnek együtt, aztán egy csoda folytán már nem bírnak magukkal és mit ad Isten... kimutatják az érzéseiket. 
Őszintén... meg lettem volna lepve, ha nem számítom ki, mik is történnek.

   Angelinával... akarom mondani Linával... vagy Angievel... kapcsolatban (nem, nem szenved többszörös személyiségzavarban, ne aggódjatok, annyira nem gáz a helyzet.) zavaró tényező volt számomra, hogy egyszerűen nem találta a helyét, és bár váltig állítja, hogy próbálkozik, és nem szeret a halott nővére árnyékában élni, mégis kénytelen... én valahogy nem éreztem úgy, hogy ebből a helyzetből kitörne. Oké. Mikor megtagadta a washingtoni állást valamiképpen kilépett ebből a szerepkörből, de annyira a végén történik a dolog, hogy nem hagyott igazából nyomot bennem ez a kis erőfeszítés, ellenben a több száz oldalon át való szenvedése igen.
   És ha már így belelendültem Lina jellemzésébe. A folyamatos "Ó!"-zásai a sírba kergettek a végére. Nem akartam olyan messzire menni, hogy megszámoljam, hányszor hagyta el az ajkait az Ó betű, (annyira mániákus azért nem vagyok, de közel jártam hozzá.) mindenesetre annyit mondok... SOKSZOR.




Na, de beszéljünk inkább a fiúkról.


   Evan, Tyler és Cole na meg a halott nagybácsi, Jahn számomra olyanok voltak, mint Charlie angyalai, de komolyan. Jahn bácsit, bár sajnos csak a gondolata lehetett velünk a könyv folyamán, igazából eléggé kellemes karakternek látom a magam szemszögéből, legalábbis izgalmasnak. Hihetetlen, hogy Angelinával rokonok... Mikor kiderül, hogy illegális üzletekben is érdekelt volt...uhh! Igazából az illegális dolgok és az FBI megjelenése adott egy kis izgalmat ennek a könyvnek.

   Erről jut eszembe... amikor történtek izgalmas dolgok, és olyan szálak, amiket ha az írónő megragadott volna, és nem eresztette volna el, elég izgalmassá tette volna. Minden egyes ilyen alkalmat elszalasztott egy hirtelen, semmiből jövő erotikus jelenettel. 



   De kanyarodjunk csak vissza a fiúk szálához. Említeném Cole-t és Tyler-t, de mivel böngésztem egy kicsit a Vágy trilógia után, tudom, hogy az Őrült vágy és az Izzó vágy róluk szól, majd a következő 2 értékelésben részletezem őket. Hátha a másik 2 könyv jobban fog tetszeni! Nem adom ám fel a reményt! Olvassatok vágy trilógiát és sose hagyjon el benneteket a remény!


Így hát maradt nekünk Evan. A rosszfiús énjét bár jobban kedveltem a későbbiekben sem volt semmi bajom vele, nem idegesített fel (olyan sokszor), azt hiszem képes volt (Angie-hez képest) racionálisan gondolkozni, és... Jól nézett ki. 🤣😻 Nem tagadom. De ettől nem éreztem olyan vonzalmat ez iránt a férfi iránt, mint sok sok másik könyves pasi iránt, és ezt a könyvnek tudom be. Sajnálom Evan, most nem csatlakozhatsz a könyves-pasi hárememhez, ennek ellenére ne haragudj, nincs veled semmi baj!

   És tudjátok mit... a vége teljesen kiszámítható. Egyáltalán nem sikerült meglepni. Teljesen lezárt történet, önmagában is jól olvasható.


   Ami a nyelvezetét és a fordítást illeti néha nagyon nyersnek éreztem, de 1-2 mondatot kivéve szókimondónak nem. Lina szájából a khm... szexuális aktusra (párzásra) hívó szavak roppant idegesítőek voltak. Á, feladom. Tényleg nem bírom ezt a nőt.


Ami pedig a borítót illeti:




Még a borító sem valami különleges. Bár sötétben van a srác szája, és csak kicsit látszik, az kimondottan tetszik. Lehet a fény teszi, de nagyon vékonynak látom ezt a modellsrácot, és Evan valahogy egy masszív "állat" a szememben, az a tökéletes kigyúrt pasitest igazi bróker kiadásban. 



Számomra ő a tökéletes Evan

   Azt hiszem ennek a könyvnek most csak:

5/3...

...csillagot tudok adni.



Süssünk kulcstartót! - Pirítós, aki az életedre tör 🍞


   Mert a pirítós menő. Banánnal. Vajjal. Fokhagymával. Magában teával. Olyannyira menő, hogy magaddal is viheted, akárhova mész. Később már az életed is egy nagy pirítóssá fog válni. Apró pirítósok szállják meg a gondolataid, ott lesznek a barátaid mellett, és örökké kísérteni fognak. De egyenlőre csak a kulcscsomóddal kezdik az életre törést. Jó megszálláshoz idő kell.




I
Will
Fuckin'
Eat you.


Amire szükséged lesz:

  • filcanyag (fehér, világosbarna, sötétbarna)
  • dekorgumi (mindegy a szín)
  • ragasztó
  • kulcskarika
  • cérna (fekete, barna, fehér)
  • pasztellkréta vagy szemhéjpor (barna, rózsaszín)
  • hímzőfonal (fekete)

1. lépés:

   Rajzoljunk papírra egy nagyobb és egy kisebb ugyanolyan pirítósformát. A nagyobb értelemszerűen a kenyér, a kisebb pedig a vaj lesz. 😊 De sok jó képet lehet találni a neten segítségként (slice of bread printable)


2. lépés:


   Vágjuk ki a filcből a részeket. Én a kenyérhéjnak szánt hosszú sötétbarna csíkot egyszerűen csak egy egész, A/4-es filcanyagból vágtam le. A hosszabbik oldaláról. Kb. 4-5 mm széles a csík.


3. lépés:


   A vajrészeket ragasszuk rá a kenyerekre, és rajzoljunk neki valamilyen "kawaii" (jelentése: aranyos) arcot. Én a klasszikus mosolygós mellett döntöttem.


4. lépés:


   Hímezzük ki a szemeket hímzőfonallal, a szájat pedig cérnával. Ugyanezt a kenyér másik részével is megismételjük.


5. lépés:


   Pasztellkrétával egy kis pírt adunk az arcnak rózsaszín vagy piros krétával, és a kenyerek szélét megpirítjuk kicsit barnával.


6. lépés:


   Levarrjuk a rakoncátlan vajat. 😊


7. lépés:


   Készítsünk egy töltelék-szendvicset. Fogjunk egy kenyérkét, ragasztózzuk be. Arra ragasszuk rá a picivel kisebb dekorgumit (ne látszódjon ki), ezt is ragasztózzuk be, majd rakjuk rá a másik kenyérkét. Nem megenni!!!!négy4!!


#indokolatlantáncolószendvics

8. lépés:


   Ragasztózzuk be az oldalát végig, és illesszük rá a hosszú, barna csíkot (kenyérhéjat).


9. lépés:


   Varrjuk le a kenyérhéjat minkét oldalon pelenkaöltéssel és rögzítsünk egy kulcskarikát.


10. lépés:

   NE EDD MEG!!!!!!!NÉGY!!!4!44




2017. február 5., vasárnap

Keep your eyes wide open - avagy gyönyörű borítók a láthatáron 😲

   Aki rutinos moly, az biztosan tudja, hogy ami kívül ragyog, az nem biztos, hogy belül is fénylik, de ugyanakkor azt is tudja, hogy nem illik a külsőt nézni, hisz a szépség belülről fakad. Klisés mondatok tömkelegével tudnám a könyvmoly életérzéseket és dilemmákat körbeírni, de mind igaz. 
   Nagyon nehéz elmenni sóhaj nélkül csak vágyakozva egy csodálatos borítóval megáldott könyv mellett. Ha rossz is, a borító annyira gyönyörű, hogy muszáj nézegetni éjjel nappal.
   De igaz a másik véglet is. Lehet egy csodás, és hihetetlen történet olyan borzasztó borítóval megáldva, hogy az ember molya megáll csak azért is szörnyülködni. És az a baj, hogy egy regény milyensége csak olvasás után derül ki, és teljesen alaptalanul ítéljük el. Lehet, hogy épp életünk legjobb történetét tartottuk a mancsaink között, de elszalasztjuk a lehetőséget az előítélet miatt! (Néha csak átnézek a borítón, fülszöveget sem elolvasva gyorsan csekkolom a molyos százalékát. Általában bejön, így nem találkozom rossz könyvekkel szinte soha. De most egy csakazértis! mozdulattal neki fogok ugrani az eddigi legrosszabbra értékelt könyvnek (még nem találtam rosszabbat). Önszántamból. Kíváncsiság visz kizárólag.)
   De mitől is jó egy JÓ borító? Figyelemfelkeltő, jó érzés ránézni, megkapó, egy kicsit átad nekünk olvasás nélkül is a könyv hangulatából.

Na, de mik azok a magyar nyelvű könyvek, amik szemet gyönyörködtetően szépek, és egyszerűen csak... kell. Nincs mese. Bocsi pénztárca, nem a te hibád.

10.

Rick Riordan -

A titán átka

  



   Imádom Riordan könyveit, a humorát a stílusát, a történeteit. És úgy éreztem, hogy a listámra a régi borítót nem, de ezt mindenképp felteszem, hisz a most megjelent KMK-s borítósorozat maga a csoda. Erről egy másik bejegyzésben olvashattok is ide kattintva. 

Fülszöveg:

Amikor Percy Jackson megkapja Grover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabethre és Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is... és egy fuvarra a mamájától.

A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki - mint később kiderül - fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek... De ez még nem minden.

A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak.

A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával...

Címkék: amerikai, fantasy, görög mitológia, gyermek- és ifjúsági irodalom, ifjúsági, istenek, kaland, kortárs, magyar nyelvű, urban fantasy

Moly.hu-s százalék: 94%



9.

Jonathan Safran Foer -

Rém hangosan és irtó közel



   Hogy mennyire bánom én, hogy nem találkoztam ezzel a regénnyel eddig! Gyönyörű ez a kép, és az ujjakra írt szavak nagyon jól mutatnak, ötletesek és... egyszerűen csak imádom! Már várólistás is ez a szépség. 

Fülszöveg:

Mit tegyen az ember, ha Manhattanben él, kilencéves, és feltaláló, ékszertervező, ékszerkészítő, amatőr entomológus, frankomán, vega, origamista, pacifista, dobos, amatőr csillagász, számítógép-tanácsadó, amatőr régész, továbbá ritka pénzérmék, természetes halált halt pillangók, miniatűr kaktuszok, Beatles-kegytárgyak, féldrágakövek és egyebek gyűjtője? Mit tegyen az ember, ha kilencéves, és 2001. szeptember 11-e óta nem látta az apját? Ha nincs más fogódzója, csak a régi holmik, és az üzenetrögzítő magnószalagja apja utolsó telefonhívásaival, amit el kell rejtenie az anyja elől? Mit tegyen, ha talál egy titokzatos borítékot az apja szekrényében, amelyben csak egy kulcs lapul, és a papíron egyetlen szó: Black? Viszonylag egyszerű: fel kell keresni az összes Black nevű embert New Yorkban, és megtudakolni, milyen zárat nyit a kulcs. Ami 216 lakáscím. Vagy megkeresni a zárat, bár minden 2777-ik másodpercben egy újabb zár születik New Yorkban. Kissé bonyolítja a dolgot, hogy hősünk betegesen retteg a tömegközlekedéstől, ezért mindenhova gyalog megy. És persze számos más megválaszolandó kérdés akad. Vajon szerelmes lesz-e még egyszer a mama? Ki a titokzatos bérlő, aki beköltözött a nagyihoz? Mit rejt a magnószalag, amin a papa utolsó üzenetei vannak? Erre ad választ Jonathan Foer, a világsikert aratott Minden vilángol írójának új, több nemzedéken átívelő családtörténete, amelyből megtudhatjuk, hogy néha még az se segít, ha az ember feltalál "egy spéci vízelvezetőt, amelyik végigmegy minden New York-i párna alatt, és a víztározóba vezet. Amikor az emberek álomba sírják magukat, a sok könny mind ugyanoda folyik, és reggel az időjárás-jelentésben bemondhatják, hogy a Könnyek Vízgyűjtőjében csökkent vagy nőtt a vízszint, és akkor mindenki tudná, hogy New Yorkban az emberek milyen szomorúak."
Megrendítő történet, egy elképesztő intelligenciájú és képzelőerejű kisfiú odisszeiája, aki a World Trade Center összeomlásakor eltűnt papáját keresi.

Címkék: 21. század, 9/11, amerikai, családtörténet, filmadaptáció, gyermekszemszög, halál, kortárs, magyar nyelvű, nyomozás, regény, tragédia

Moly.hu-s százalék: 87%




8.

Lucinda Gray -

Az aranykalitka



   Most jelent meg, és én azonnal beleszerettem. Ha a ruha nem is éppen a stílusom, de az a kapu lenyűgöző, komolyan. Mindig is imádtam az ilyen hatalmas kapukat. Remek betűtípus, összeillő színek... remek lett! 😻

Fülszöveg: 

A tizenhat éves Katherine Randolph egy virginiai farmon nő fel, így el sem lehetne képzelni számára távolabbi világot az angliai Walthingham-birtoknál. Öröksége folytán azonban belecsöppen az 1820-as évek angol elitjébe, és még arra sem jut ideje, hogy ezt megszokja, amikor bátyja rejtélyes körülmények között meghal. Képtelen elfogadni, hogy baleset történt, majd a következő tragédiát sem. Furcsa látogatók kezdik zaklatni a ház lakóit, és a főhősünk számára is egyre több sötét összeesküvés rajzolódik ki. Vajon bírni fogja Katherine idegekkel, amíg rájön az igazságra:

Ha szereted a krimibe illő, váratlan fordulatokat és bírod a feszültséget, akkor ne félj, nézz a gyönyörű díszletek mögé, ahol az elfeledett múlt kísért.

Címkék: 19. század, amerikai, ifjúsági, magyar nyelvű, misztikus, regény, young adult (YA)




7.

Cassandra Clare -

Hamuváros



  Erősen gondolkodtam rajta, hogy vajon ezt, vagy a Csontvárost tegyem-e a 7. helyre, de végül a Hamuváros mellett döntöttem. Bár a kedvenc rúnám tagadhatatlanul az angyali erő rúna, és az egyik kedvenc karakterem Jace, ez mégis jobban felkelti a figyelmem, szebbek a színei számomra, és Clary haja eszméletlen jó ezen a képen. Az összes új Végzet Ereklyéi borítót zseniálisnak tartom a passzoló gerincekkel, az érintős részekkel és mindennel ami árnyvadász. 😊

Fülszöveg:

Hát lehetetlen?!
Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen.
De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat - főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz - ráadásul az édesapja.
Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?

Címkék: 21. század, adaptáció, amerikai, angol, angyal, barátság, boszorkány, démon, fantasy, filmsorozat, ifjúsági, kortárs, magyar nyelvű, meleg, New York, regény, romantikus, szerelem, tündér, urban fantasy, vámpír, vérfarkas, young adult (YA)

Moly.hu-s százalék: 90%




6.

Michelle Hodkin -

The Unbecoming of Mara Dyer -Mara Dyer eszmélése



   Megfog a szín, megfog a betű, és ez a teljes kompozíció, de főleg az első kettő együtt. Tipikusan a simogatnám egész nap kategória számomra. 💗 És most ahogy ide begépeltem a fülszöveget nektek, azt kell mondjam, megvan a következő könyv, amit meg fogok rendelni a Lick - Taktus mellé.

Fülszöveg:

Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már nem is lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet.

Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem.

Nem hiszi, hogy mindazok után, amint keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved.

Címkék: amerikai, amnézia, fantasy, ifjúsági, magyar nyelvű, paranormális, regény, romantikus, szerelem, thriller

Moly.hu-s százalék: 89%



5.

Marie Rutkoski -

The Winner's Curse -A nyertes átka




   Szerintem kiemelnem sem kell mi fogott meg ebben a szépségben. Természetesen az a gyönyörű, és részletgazdag ruha! De ami miatt a 4. helyezett legyőzte A nyertes átkát, az a kard a címnél, ami bár szép, de mégis valahogy furcsának hat és számomra kicsit elüt, de ha nem lenne ott, hiányozna... ki érti ezt? 😀

Fülszöveg: 

Megfizethetsz-e a szerelemért?

Amikor a 17 éves Kestrel egy rabszolgapiacon megvásárolja a herrani Arint, aligha sejti, hogy élete gyökeres fordulatot vesz. A valoriai birodalom ellen lázadást előkészítő Arin sem tervezi, hogy beleszeret a hazája leigázásáért felelős tábornok lányába. A herrani felkelés egy időre szerepcserére kényszeríti őket. Kestrel megmenti ugyan Arin életét, de cselekedete lehetetlenné teszi, hogy valaha is egymáséi lehessenek. Hűség, sötét titkok, párbajok, felborult értékrendek... Mi mindenért kell fizetni?

Címkék: disztópia, fantasy, ifjúsági, magyar nyelvű, rabszolgaság, regény, romantikus, young adult (YA)

Moly.hu-s százalék: 88%




4.

Kiera Cass -

The One -Az Igazi



   "Nincs gyönyörű borítós Book-tag egy Párválasztó kötet nélkül" - tartja a molyos mondás. Nincs mese, a legszebb borítós sorozatnak tartom, imádom a ruhákat, mivel olvastam is őket, így bátran mondhatom, hogy a történetet, a karaktereket, Maxon asztmás röhögését, a világot. Mindent, ami Párválasztó. 

Fülszöveg: 

A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet,
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe - vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet - és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.

Címkék: amerikai, disztópia, herceg, ifjúsági, kortárs, magyar nyelvű, regény, romantikus, szerelem, young adult (YA)

Moly.hu-s százalék: 93%




3.

Kiera Cass -

The Heir -A koronahercegnő



  Szoros küzdelem volt Az Igazi és A koronahercegnő között, de a The Heir borítóján a ruha sokkal jobban tetszik, egy olyan hercegnős csoda, amit akár majd az esküvőmön is el tudnék magamon képzelni, ha nem fehér ruhát választok. Amióta megláttam szerelmem ez a ruha. 

Fülszöveg:

35 UDVARLÓ. 1 HERCEGNŐ. KEZDETÉT VESZI EGY ÚJ PÁRVÁLASZTÓ.

Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe sem jutott volna a nyomdokaikba lépni. Ha rajta múlik, a házasságot addig halogatja, amíg csak lehetséges. 

Csakhogy egy hercegnő sosem rendelkezhet maradéktalanul az élete felett, így bármennyire hevesen tiltakozik is, Eadlyn sem kerülheti el a saját Párválasztóját.

Eadlyn egyáltalán nem számít arra, hogy saját története a szülei meséjéhez hasonlóan boldogan végződik. Amikor azonban megkezdődik a versengés, talán mutatkozik arra némi esély, hogy az egyik udvarló elnyerje a szívét, felfedje az összes előtte álló lehetőséget, és ezzel azt is bebizonyítsa, hogy Eadlyn számára korántsem olyan lehetetlen rátalálni a saját boldogságára, mint azt képzelte.

HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ÉDESANYJA NYERTE EL A KORONÁT. ELJÖTT VAJON AZ IDEJE ANNAK, HOGY EADLYN HERCEGNŐ IS RÁTALÁLJON AZ IGAZ SZERELEMRE?

Címkék: amerikai, disztópia, ifjúsági, kortárs, magyar nyelvű, regény, romantikus, young adult (YA)

Moly.hu-s százalék: 85%




2.

Amie Kaufman - Meagan Spooner -

These Broken Stars -Lehullott csillagok



   Nyálcsorgatós! A galaxis mintáról és a csajszi ruhájáról nem tudom levenni a szemem, a betűtípus kiválasztása tökéletes, remekül illik hozzá. Annyira hihetetlenül szép. Polcomon a helye, és hamarosan be is lesz szerezve. Imádom. Awwww *-* 😍

Fülszöveg: 

A bizakodásról és a túlélésről szóló, időtlen szerelmi történet. Éld át a reményt!

Az Icarus fedélzetén ez az éjszaka is olyan, mint a többi. De hirtelen katasztrófa történik: valami kirántja a hiperűrből a hatalmas luxusűrhajót, és a legközelebbi bolygóra zuhan. Csak Lilac LaRoux és Tarver Merendsen éli túl a katasztrófát, és úgy tűnik, hogy rajtuk kívül senki más nincs a bolygón.

Lilac az univerzum leggazdagabb emberének lánya, Tarver viszont a nincstelenségből indult. Fiatal kora ellenére már kitüntetett háborús hős, aki régen megtanulta, hogy a Lilac-féle lányok csak bajt hoznak az ember fejére. De mivel csak egymásra számíthatnak, muszáj együttműködniük, hogy átjussanak a kísérteties vidéken, melyen túl talán segítséget remélhetnek.

És egyszer csak a körülmények dacára Lilac és Tarver ráébred, hogy furcsamód mégis volt valami haszna annak a tragédiának, ami egymáshoz sodorta őket. Mivel a hétköznapi életükben nem lehet közös jövőjük, azon kezdenek el töprengeni, hogy vajon nem lenne-e jobb örökre a bolygón maradni? 
Minden megváltozik, amikor rájönnek, hogy mi a titka a lépteiket kísérő hátborzongató suttogásnak. Lilac és Tarver talán elhagyhatja ezt a bolygót, de az biztos, hogy már nem lesznek ugyanazok, akik korábban voltak.

Címkék: ausztrál, disztópia, fantasy, ifjúsági, kortárs, magyar nyelvű, regény, romantikus, sci-fi, szerelem, young adult (YA)

Moly.hu-s százalék: 89%





1.

Cassandra Clare -

Éjfél kisasszony



  Az aktuális kedvenc nálam most Cassandra Clare Éjfél kisasszonyának a borítója, ami törhetetlenül menetelt az első hely felé. Újabb lenyűgöző árnyvadász borító és egy újabb mesés árnyvadász történet. Ó, és észrevettétek a rúnákat a lány karján? Ötletes. Imádom.

Fülszöveg: 

"Igen, árnyvadász vagyok. Éles kard, még élesebb nyelv."
Főszerepben az árnyvadászok!

Öt év telet el a Mennyei tűz városa eseményei óta, amikor az árnyvadászok a kihalás szélére sodródtak. Emma Carstairs már nem gyászoló kislány, hanem egy fiatal nő, aki elszántan keresi szülei gyilkosát, hogy megbosszulhassa szeretteit és az őt ért veszteségeket. Oldalán parabataiával, Julian Blackthornnal, egy démoni cselszövést próbál felderíteni Los Angelesben, a Sunset sugárúttól egészen a Santa Monica partjait mosó, igéző tengerig követve a nyomokat. Emmának meg kell tanulnia bízni a szívében és az eszében. A szíve azonban veszélyes irányba húzza...
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Julian bátyja, Mark - akit a tündérek öt évvel ezelőtt elraboltak - egy alku részeként váratlanul hazatérhet. A tündérek mindenre hajlandók, hogy kiderítsék, ki gyilkolja a fajtájukat... és ehhez szükségük van az árnyvadászok segítségére. Ám a tündérek földjén másként telik az idő, így Mark alig öregedett, és nem ismeri meg a családját. Vajon valóban sikerülhet visszatérnie közéjük? Tényleg elengedik a tündérek?

Cassandra Clare új sorozatának szívfacsaró első része telis-tele van csillogással, bűbájjal és persze árnyvadászokkal...

Címkék: amerikai, fantasy, ifjúsági, kaland, LMBT, magyar nyelvű, regény, romantikus

Moly.hu-s százalék: 97%


Ti milyen könyvekkel egészítenétek ki a kis listámat, vagy miket vennétek el belőle? Hamarosan jön az ellentéte ennek a tagnek, amikben megmutatom a legcsúnyább borítókat, amiket találtam. Készüljetek fel!