A történetet nagyjából kettő részre tudnám osztani. Az első része nagyjából 200-250 oldalig tart, én ezt úgy jellemezném, mint a romantikus rész. Ez a rész egy olyan történetet ölel fel, amelyet nem tudok más szóval illetni, mint az átlagos. Kapunk egy mégsem teljesen hétköznapi romantikus történetet 2 sérült fiatalról, akik egymásba szeretnek, egy iszonyat különleges formátumban. A téma nagyon tetszett, a mondanivaló is, hiszen a gyásztól kezdve a család fontosságán át, az elfogadásig és a bántalmazásig minden olyan problémát felölel, ami súlyos társadalmi probléma, és igenis foglalkozni kell vele. Azonban picit unalmasnak találtam, és sajnos ez a része valahogy kevesebbet adott, mint amire számítottam tőle. Az óriási hype miatt nagyon magasak voltak az elvárásaim vele kapcsolatban, így nagyon furcsán hatott rám ez a nem olyan egyszerű, de azért nem is túl extra szerelmi sztori. Majd jött a második része.
CoHo általában a befejezéseken akkorát csavar, mint ide Lacháza, ez ebben az esetben sem volt másképp. Az első rész nyugodt hangvételét egy szempillantás alatt elfeledtette velem, hirtelen besűrűsödtek az események, a hangulatom pedig felült a hullámvasútra, és nyugalomból szélsebesen váltott át csalódottságba, majd dühbe, aztán szomorúságba. Az a helyzet, hogy a vége szokás szerint darabokra törte a szívem, ugyanakkor a szereplőinkre még mindig nagyon dühös voltam. Benben nagyot csalódtam, rengeteg döntése volt, amit nem értettem, nem tartottam logikusnak, és úgy összességében nem értettem velük egyet, és volt amit etikusnak sem tartottam. Fallon kapcsán ugyanez volt a helyzet. Néha nagyon dühös voltam rá a döntései miatt... Legszívesebben rájuk ordítottam volna, hogy térj már észhez, ember! A vége viszont szokás szerint millió darabra törte a szívem, és ezek ellenére is úgy hullottak a könnyeim, mint a záporeső. Imádtam a könyv a könyvben megoldást is, döbbenetes és mindent megmagyarázó dolog volt ez, ami után kellemesebb szájízzel fejeztem be, és talán kicsit enyhültem Ben felé is.
Összességében vegyes érzéseim voltak a művel kapcsolatban , de nem éltem meg negatív olvasási élményként. Egy erősen közepes regény volt ez nekem, ami a vége miatt inkább a 4, mint a 3 csillag felé hajlik, de azért tartom, hogy sosem lesz ez a kedvencem az írónőtől, hiszen mindkét tőle olvasott könyvet (Hopeless, Verity) sokkal de sokkal jobban szerettem ennél. Viszont az is változatlan, hogy nagyon szeretném megismerni a többi munkáját is, itt vár rám a polcon a Confess és az It Ends With Us is, amikhez szintén nagy reményeket fűzök! Illetve azt tudom mondani, hogy adjatok neki esélyt, hiszen rengeteg ember imádta, molyon 637 ember véleménye alapján is 93%-on áll, ami brutál magas. Nem vagyunk egyformák, minden embernek más és más a könyv üzenete, így nyilván minden ember máshogyan is értékeli azt.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki találkozott egy lánnyal.
A Lánnyal.
Fallon megismerkedik Bennel, az ígéretes regényíróval – egy nappal azelőtt, hogy az ország másik felére költözik. A szerencsétlenül időzített vonzalmuk a lány eseménydús életével együtt megadja azt az ihletet, amire Ben mindig is vágyott a regényéhez. Telik-múlik az idő, párhuzamosan futó életükben jönnek-mennek a kapcsolatok és a csalódások, de továbbra is találkoznak évente egyszer, mindig ugyanazon a napon. Egészen addig, ameddig Fallon el nem bizonytalanodik, hogy Ben vajon igazat mond-e neki, vagy csak tökéletes valóságot kreál a regényéhez az ütős konfliktus kedvéért.
Lehet-e egyáltalán szerelmi történetnek nevezni Ben kapcsolatát Fallonnal – és egyúttal a regényét is –, ha szívfájdalommal végződik?
Feledhetetlen szerelmi történet egy író és váratlan múzsája között.
Újdonság magyarul a New York Times sikerlistájának élére törő Colleen Hoovertől.
Hagyd, hogy elvarázsoljon!
Így hát én az 5 csillagból, most ebben a pillanatban úgy gondolom, hogy 3,5 csillagot adok ennek a kötetnek!
