A Maradj velem után inkább kíváncsiság volt bennem, hogy az írónő mit is fog kihozni a regényből. Inkább a kíváncsiság, mint a pozitív izgatottság, de még így is egészen pozitívan álltam a regényhez. És az az igazság, hogy ez volt ebben az évben a legnagyobb csalódásom. Leiner Laura könyvei között pedig a második. De nézzük is tüzetesebben.
Minden, ami belülről fakad:
Írásmód:
Tényleg szeretem ahogy Laura ír, de nekem olyan érzésem volt, mintha erre a regényre elfáradt volna. Az egész sorozat elfáradt. Bővebben majd a történetnél.
A minőség is számít:
A minőségével változatlanul meg vagyok elégedve, szeretem a lapok minőségét, tapintását. A tördelést, a betűtípust, a betű méretét. Ez egy igazán szép kiadvány, ahogy az előző 2 is.
A történet az első:
Kezdjük is történeti szempontból magával a címben szereplő könyvvel. Hatalmas gigamega csalódás volt ez nekem. És borzasztó ezt leírni, hiszen Laura könyveit nagyon szeretem, de hozzá képest ez a sorozat harmatgyenge lett.
A Maradj velem lett szerintem a leggyengébb láncszeme az egész trilógiának. Mintha elfáradt volna az egész történet a végére, gyakorlatilag ha a versenyszámok nem változtak volna, teljesen az az érzésem lenne, hogy én ezt a könyvet kiolvastam háromszor is. Pontosan ugyanarra a sémára épül az összes része a sorozatnak, ez a kötete pedig gyakorlatilag semmi újdonsággal vagy kiemelkedő csattanóval nem szolgált. Őszintén szólva nagyon sok bajom volt vele, de mindig őszintén szoktam leírni a véleményem, most is ezt teszem.
Hanna édesanyjának elvesztése ugyanúgy hihetetlenül tragikus és nagyon mélyen átérzem. Mivel a sorozat egy nagyon rövid időtartamot dolgoz fel, senki sem várja el, köztük én sem, hogy ne fájjon neki az elmúlás. Rettenetesen fájdalmas bárkit is elveszteni. Pláne egy szülőt. Én is elképesztően félek tőle. Viszont regény olvasásának szempontjából nagyon nem szerencsés. Ha összeadjuk a három könyv oldalszámait az kb. 1500-1600 oldalt jelent. És annyi oldalon át bizony az ember besokall tőle. Nagyon. És nem is mindent értek igazán magával a betegséggel kapcsolatban, leginkább a körülményeivel és a lefolyásával, de az már tényleg mellékes.
Egyre inkább érzem, hogy Laura próbálja mostanában már minden regényébe szigorúan belecsempészni véleményét a mostani generációról és az internet, a mobiltelefonok, a tech használatáról. Nincs is ezzel semmi baj. De nem kell általánosítani. Igen, vannak olyan dolgok amikkel egyetértek. Azzal, hogy nem az interneten kell élni az életet, hanem a valóságban. Viszont hiszem azt, hogy meg lehet találni a tökéletes egyensúlyt. Akármennyire is akarjuk, vagy nem, az internet ma már sok ember életének szerves része. Kell a munkához, kell a kapcsolatok fenntartásához, a szórakozáshoz, a tanuláshoz. Nem ördögtől való, ám mint mindenben, létezik az a bizonyos arany középút. Aki pedig átesik a ló túlsó oldalára, azon segíteni kell, nem elítélni, hiszen ez is egy betegség. Nem úgy jön le a regényből, mintha csak egy jóhiszemű tanácsadást vagy épp egy egyszerű eszmefuttatást olvasna az ember, hanem mintha agresszívan meg akarná magyarázni, hogy mindenki idióta, aki valamilyen közösségi média gyakori felhasználója. De egyébként sokszor találkoztam már Laura könyveiben általánosítással. Például amin iszonyatosan felháborodtam valamelyik regényén, az a szőkék buták általánosítása volt. Pedig ez nem igaz! De még mennyire, hogy nem! Nagyon sok természetesen szőke ismerősöm van, és egytől egyig imádom őket, és vannak köztük kiemelkedően okosak is. Az ész nem a hajszíntől függ.
Az eszmefuttatások. Valamelyik értékelésben olvastam molyon, és teljesen egyetértek vele. Hosszúak, több oldalon át tartanak, és nem sok mondanivalójuk van. Gyakorlatilag ugyanazt mondja el többször, egy regényen belül és az egész sorozaton belül is. Teljesen szükségtelen töltelékszövegek, amik ha nincsenek, tényleg le lehetett volna a trilógiát tudni egy duológiában.
Az ismétléseket itt is ki kell emelnem. Azt már el sem kell mesélnem, hogy ide tartozik az elmélkedés, a visszaemlékezés és sajnos a humor is. Nekem most ami mindig erős, az sem tetszett. Dani harmadik kötet óta imádja Bernadettet, Lóri változatlanul a vádlijára edz, Kocsis ugyanúgy élőzik, az arany lányok Tik-Tok-ot készítenek. Semmi sem változik, minden egysíkú. A humor kategóriájában a legerősebb a nagyi volt, akin szakadok a röhögéstől állandóan. Ő volt a kedvencem az egész regényből, ez már biztos. Mindenemet odaadnám ha ő lenne egy regény főszereplője.
Sok benne a túlzás és a képtelenség. Érdekesnek tartom, hogy egy ennyire kihangsúlyozottan ismeretlen iskolai versenyt felkapjanak azért, mert egy iskolaigazgató zokog az Instagram Liveokban és bögréket meg pólókat sorsol ki a versenyzők képeivel. És egy nagy közösségi szurkolássá válik, nem egy országos mémmé. És gyakorlatilag akkora tömeg várja őket haza, mintha nem ők, hanem legalább Johnny Depp szállna le a repülőről a Liszt Ferenc repülőtéren. Nem mondom, hogy lehetetlen, de azért csekély az esélye.
A versenyszámok őszintén szólva nem igazán tetszettek. Az Ég veledben nagyon ötletesek voltak. A Maradj velemben is akadtak még fordulatok. De az Emlékezz rámban ezekben is csalódtam. Most pedig egy kis nagyon nagyon minimális spoiler következik, ha nem olvastad, nyugodtan ugorj a következő bekezdéshez! Először is kevés volt. Nem igazán voltak kifejtve, 2 hosszabb és egy rövidebb feladat volt közel 500 oldal alatt. A sorozat elején még szétizgultam magam, hogy basszus, mikor jön már az a következő boríték?! Most viszont csak a végét szerettem volna, hiszen élt bennem a tudat, hogy na az utolsó. Majd az! Egy mindent elsöprő finálé! De nem. Az utolsó feladat volt talán az egész regénysorozat legsemmitmondóbb versenyszáma. Egy létező játék felnagyításához szerintem nem kell sok kreativitás. Például J. K. Rowling a Harry Potterben a sakkbábukat életre keltette varázslattal, és máris egy óriási sakkjátszma vette kezdetét. És rettenetesen izgalmas is volt! És mind imádtuk! Laurának is csak egy kis csavar kellett volna, és még jó is lehetett volna. A két hosszabb játékleírás mind egy egy felnagyított játék, a harmadikban meg nagyot csalódtam, bár jó fordulat volt, az, hogy mennyire igazságos, azt pedig mindenki ítélje meg maga.
Végül, de nem utolsó sorban jöjjön az utolsó pont, a klisé. Sok sok klisés elemet tartalmazott a regény. Például a vége. No és persze minden Leiner Laura regénybe kell egy fiú. A Fiú, az a nagybetűs. Aki eszméletlen vonzó. Okos, és mindig pontosan jó égtáj felől kap a hajába a szellő, a szeme pedig csodálatosan csillan meg a nyugvó nap utolsó sugaraiban. A kidolgozott hasizmain pedig nagyanyám ruhát mosott volna a patakban, és lehetőleg sportoljon is, mert a kockákat nem a Lego hordta össze. Kajakozzon, gördeszkázzon. De sokszor elég ha csak Nagy Márk. Jó, őt nem számoljuk, Márk a legjobb valaha, minden irónia nélkül. Imádom.
Összességében én úgy gondolom, hogy ez a sorozat jónak indult. Mi a felnőtt/felnőttebb korosztály úgy hiszem sokat vártunk tőle. Erősen indult, és az is volt a teljes sorozat csúcspontja, majd pedig mélyrepülést mutatott be, és most, az Emlékezz rámban érte el a teljes mélypontot. Viszont lesz folytatása! És azt is el fogom olvasni, kíváncsi vagyok, hogy Laura megfogadja e a segítő szándékú kritikákat és tényleg változtat e azokon a dolgokon, amikben az emberek csalódnak. Hiszen maga az Iskolák Országos Versenye egy szuper ötlet! Kreatív, újszerű, és imádtuk a versenyeket, szerintem mondhatom ezt mások nevében is. Viszont itt mindent a karakterek tettek tönkre, illetve pár dolog, ami pusztán egyszerű odafigyelés kérdése.
A karakterekről szakszerűen:
A sorozatban maguk a karakterek nem rosszak. Az árnyalás az, ami hiányzik. Például Lórit és Kornélt egészen biztosan jobban ki kellett volna dolgozni, úgy érzem, semmit sem tudok róluk. Lóriról semmit, Kornélról túl keveset. A harmadik kötetből nagyon hiányzott Kornél, teljesen hiányérzetem volt. Furcsa is, hogy nekem ezt a karaktert elvileg nagyon szeretnem kellene, de gyakorlatilag egy idegen. Ugyanez a helyzet Bernadettel is (akit egyébként nagyon szerettem), és gyakorlatilag mindenkivel, kivéve Hannával.
Hanna sosem lesz a kedvencem azt hiszem. Minden feladatra ő vezeti rá a csapatot, csak ő tudja megoldani, és amihez nem ért, még azt is megcsinálja. Lásd; kötélmászós jelenet. Én nem tudok kötélre mászni, és bármire is gondolok, akkor sem tudom oda felhúzni magam. Ha keresztbe megfeszülök sem. De legalább Hanna igen. Hanna mindenben jó. Hanna aki egy erősen visszahúzódó csaj lett, 1 hét alatt felszed egy ismeretlen fickót. Fú... Hanna végső jelenete epikusnak volt szánva, de én nem éreztem, hogy az Ég veledhez képest bármiben is változott volna. Az lett volna a változásának legdurvább jele, de hiányzott az a bizonyos wow faktor. Itt már annyira csalódott voltam az utolsó feladat után, hogy nem is hatott meg különösebben.
A legjobb dolog furcsa mód az arany csapat volt, pontosabban Veronika és Dóri. És nem, nem szerettem őket, a való életben sem kedvelem az ilyen típusú embereket. De ők mentek át a legnagyobb jellemfejődésen, és rajtuk éreztem, hogy tényleg máshogy állnak a dolgokhoz, más emberként hagyják el a tábort. Viszont ami még iszonyatosan zavart, hogy a másik két csapattag gyakorlatilag nem létezett. 1 jelenetük volt maximum 3 kötet alatt.
Egyébként pedig ezek a dolgok nem csak szimpla kötözködések. Én úgy gondolom, hogy az első kötet jó volt, és ha még egy picit hosszabbra írja, az egész IOV sorozat elférhetett volna egy kötetben is (nagyon max. 2), és akkor mindez nem történik meg. Nem lesz ennyi negatív érzése az embernek. Úgy hiszem 3 kötetnek bőven elégnek kell lennie 5-6 karakter teljes felépítéséhez, fejlesztéséhez, a cselekményhez, úgy, hogy élvezhető, lebilincselő legyen. Nagyon sok minden hiányzott nekem ahhoz, hogy én ezt a sorozatot igazán élvezni tudjam.
A borító:
Változatlanul nagyon szépnek, hangulatosnak látom. Imádom ezt a színvilágot, nagyon közel áll hozzám. Együtt a 3 kötet pedig fantasztikusan mutat.
Árkategória:
3500 Ft, ami teljesen átlagos ár egy ilyen vastagságú és minőségű kötetért. Azt pedig, hogy megéri e, mindenki ítélje meg maga. Annyiból szuper, hogy egy magyar írót támogathatunk vele, ami nagyon fontos szerintem.
Pár fontosabb adat:
Eredeti megjelenés éve: 2019
Kiadó: L&L
Kiadás helye: Budakalász
Oldalszám: 460
Kötés: puhatáblás
ISBN: 9786155653537
Címkék: barátság, család, énregény, gyász, humoros, ifjúsági, internet, kortárs, középiskola, magyar nyelvű, nyár, női főszereplő, romantikus, sport, játék
Fülszöveg:
Semmi kétség, az Iskolák Országos Versenye tizenegy napja több eseményt tartogatott eddig Újvári Hanna számára, mint az azt megelőző egy teljes év. Az édesanyja halála után zárkózottá és közönyössé vált lány kezdeti idegenkedése idővel semmivé vált, és a piros csapat teljes értékű tagjaként minden tehetségét és tudását arra használja, hogy elnyerje a Szirtes Gimnázium számára az áhított kupát. A győzelemig azonban hosszú még az út, és Szirtes-csapat tagjai hamar megtanulják, hogy ezen a vetélkedőn sem a feladatok, sem a versenyzők nem olyanok, mint amilyennek első pillantásra látszanak. Az élménytábor árnyas fái alatt könnyen válhat barátból ellenség, kellemetlen ismerősből hasznos szövetséges, tartósnak hitt kapcsolatból futó ismeretség…
Az Emlékezz rám az Iskolák versenye-trilógia harmadik része.
Magát az Emlékezz rámot 1,5 csillagra értékelem, a teljes sorozatot pedig 3,6-ra. Nem jó, de nem is tragikus. 😏
