Van valami abban, ahogy ír, és a mondatok hálóját szövi. Megfogja az embert, és ha akarja sem ereszti. És azt hiszem, mondhatom, hogy bölcs is. Hiszen igazán kényes témákat feszeget, és én minden szavával egyetértettem.
Aki pedig szereti, ha egy könyvben van felkavaró tartalom, és megzavarják a nyugalmát, bátran olvasson tőle. Nem fogja megbánni. De csak egyedül. A sötétben. Teljes, nyomasztó, néma csendben. Viszont egyet sose feledj. Mindig nézz hátra.
A könyv 25 történetet tartalmaz, melyek mindegyikét külön vettem, és úgy írom le nektek a véleményem. Vannak benne gyengébb és szenzációsan jó novellák. A közepével nem voltam elégedett. De a végén viszont olyan remekek szerepelnek, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Kezdjük is az elsővel!
Bevezetés!
Ez az első olyan könyv aminek élveztem a bevezetőjét! De tényleg. Szinte sosem olvasom el, csak ajánlásokat tartalmaz, és sokszor elvesztem a lendületet, amivel a könyvnek estem.
De ez kivétel. Nagyon bölcs gondolatokat tartalmaz, és egy picike novellát, a Shadder című, ami véleményem szerint sok novelláját lekörözi. Borzasztó rövid, és az utolsó mondat után te sem lehetsz biztos benne, hogy egyedül vagy.
Hoztam nektek 2 idézetet a Bevezetésből kedvcsinálónak:
"Mindnyájan maszkot viselünk. Ez tesz bennünket érdekessé."
"(...) a múlt nem halt meg. Bizonyos dolgok türelmesen várnak ránk életünk sötét folyosóin. Azt hisszük, hogy továbbléptünk, kizártuk őket a fejünkből, hogy azok elszáradtak, összeasztak, és elfújta őket a szél. De tévedünk. Azóta is a sötétben várakoztak, és közben gyakorolták a legerősebb ütést, a kemény, könyörtelen gyomorszájba vágást. Ezzel múlatták az időt, amíg újra arra nem tévedünk."
Hogyan rakjunk össze egy széket:
Az utolsó versszakkal meg voltam elégedve, a többit nem tudom értékelni, hiszen az, ahogy az író angolul megírta, talán szép rímes, jól csengő, egy fordítás viszont ugyanazt az élményt sohasem fogja ugyanúgy visszaadni. Mégis azt hiszem remek munkát végeztek a fordítók.
Holdlabirintus:
Egy különleges novella, ami (bár köze sincs hozzá) visszaadta kicsit az útvesztőt. (by James Dashner) (hamarosan folytatnom kell, hiányzik) Nagyon különös eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha létezne egy igazi Holdlabirintus. De a vége az, amiért azt hiszem érdemes elolvasni, kísérteties.
Ami Cassandrát illeti:
Rengeteg kérdés maradt bennem ezzel a novellával kapcsoltban, azt hiszem túl fáradt is lehettem, és nem is értettem igazán. Belegabalyodtam a szálakba, és azt hiszem az nem túl jó. És ami még dühítőbb, hogy a kérdéseimre sosem fogok választ kapni.
Le a komor tengerhez:
Szerintem iszonyú kegyetlen, és egyben szomorú is.
"Az igazság egy barlang a fekete hegyen":
A kapzsiság bemutatása remekül sikerült, és tényleg jó kis novella. A két főszereplő közti ellentétek (belső és külső egyaránt) nagyon élesek voltak. És a kettejük közötti "harcból" örülök hogy mégis a kisebb került ki győztesként, szinte rögtön sikerült megkedvelnem őt.
Az utolsó házinénim:
Ez volt az első olyan történet, amivel nem voltam elégedett. Unalmas volt, és vontatott, és bennem nem sikerült maradandó élményt hagynia.
Kalandos történet:
Az az igazság, hogy elkapkodottnak éreztem, és üres volt. Nagyon jó az alapötlete, és elrontott vele mindent, hogy nem mesélte el igazán a történetet, ami pedig a pláne, hogy hirtelen elharapja a végét. A kis szobor háttértörténetét a helyében jobban kidolgoztam volna, mert nagyon érdekes lehet.
Narancs:
Fuuuuuuuuuuuri. És iszonyú narancssárga. Meg Földön kívüli. Több élmény nem maradt meg bennem.
Mesenaptár:
Kalendárium könyvmolyoknak! Igazából szívesen elfogadnék egy olyat, ahol a lap hátulján nagyon rövid történetek vannak, a képek pedig csodálatos könyveket ábrázolnak.
A szösszenetek közül a kedvencem az áprilisi és a júliusi mese.
Halál és a méz esete:
Mindig is imádtam, ahol 2 szál egyé lesz. És Holmes karaktere véleményem szerint a legjobb mesterdetektív, akit valaha alkottak. (Sok jót hallottam már Poirotról is, de Agatha-hoz még nem volt szerencsém.) Nem volt ez a novella rossz, de nem a legjobb.
Aki elfelejtette Ray Bradburryt:
A könyvekkel kapcsolatos gondolataival teljes mértékben egyetértek, de a történetben az volt a legjobb, hogy nem volt hosszú.
"Jobb lángolva elégni a sötétségben, inspirálni másokat, élni, mintsem gubbasztani a sötétben, és szidni azokat, akik elvitték, de nem hozták vissza a gyertyát."
"Mert valakinek emlékeznie kell a könyvekre akkor is, ha mások esetleg elégetik vagy elfelejtik őket. Mi majd az emlékezetünkbe vésünk mindent. Eggyé válunk a könyvekkel. Szerzők leszünk. A szerzők művei leszünk."
Jeruzsálem:
Kényes témát feszeget, de még ez sem tartozik a kedvenceim közé.
Klikk-klakk, a zörgőszörny:
Ez végre megint mesteri horrortörténet volt, amit én, mint hatalmas horrorrajongó nagyra értékelek, szerintem nagyon jól sikerült. Ami másoknak rémisztő, sokszor akár undorító is, az nekem általában tetszik.
A közömbösség rásegítő:
Valóban segített, hogy közömbös maradjak ezzel a történettel kapcsolatban. De tulajdonképpen nem volt ez rossz.
"És zokogni, mint Alexandrosz":
Ez a novella megtörte az "unalmas" történetek egész sorát. Kellően vicces volt, abszurd. Igazán jól sikerült darab.
Semmi óra:
Szerintem ez a sci-fi beütés nagyon nagyon jól áll Neilnek, hiszen csodás dolgokat tud kihozni belőle, igazán tehetséges. Nem volt semmi erőltetett benne, ha kellett megnevettetett, és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudom itt abbahagyni, tudnom kell mi lesz a vége! Az elején nagyon ritkán éreztem így.
Gyöngyök és gyémántok:
Egy igazi tündérmese, azt hiszem a modern Holle anyó, kissé abszurd, és beteg verzióban. A mese amúgy is brutális szerintem (bár mostanában úgy érzem, szinte mindegyik mese az, főleg a Beatrix Potter mesék némelyike volt véres, nem kicsit.) Adott egy abszurd mese + Neil Gaiman. Abból pedig sok minden jó sül ki. A könyv pedig egyre jobb és jobb!
A sovány, fehér herceg visszatér:
A történettel magával nem volt különösebb baj, maga a karakter az, aki nem tudott megfogni. Tipikus, zsarnok uralkodó. Viszont egy dolog nagyon tetszett, az pedig a kérdésekre adott válaszai, és maga a kérdezz felelek is tetszett. Eszembe juttatta a Harry Potter és a Tűz Serlegét, és a szfinxet. (Csak olvasni kellene valami Pottert, nagyon hiányzik.)
Nőnemű végződések:
Egy olyan novella, ami után némán ülve végiggondolsz mindent, végig kell futni a mondatokon, és enni a szavakat, aztán megrágni őket. Amikor pedig ráérzel az igazi ízükre, minden megváltozik. A világ sötétebb hely lesz, és sokkal komorabbá válik minden. Sosem tudhatod egyedül vagy e.
Beteg és zseniális. Neil Gaiman.
Tekintettel a formaságokra:
Vers. És, mint említettem, angolul szerintem jobban hangzik, viszont a fordító eszméletlenül jól visszaadta Neil szavait.
"A formaság és a modor mindennél többet ér. Ha már az sincsen, nem marad semmi. Nélkülük meg is halhatunk akár."
"Az illem halk, akár a sírhant, dermedt mozdulatlan, tövistelen rózsa."
Az alvó és az orsó:
Egy zseniális összemosása 2 mesének (a Csipkerózsika egyértelmű, de én egy kis Hófehérkét is találtam a királynőben), és kicsit átdolgozva igazi Neil-es verziót kaptunk.
A boszorka dolga:
Egy olyan vers ami magyarul is egyszerűen mesés. A kedvenc versem volt a kötetben.
Relig Odhráin földjén:
Újabb vallási témájú mű, de igazából nekem ez tetszett, sokkal jobban, mint a Jeruzsálem. Az nem kötött le annyira, mint ez.
Fekete kutya:
Jobb lezárást a könyvnek álmaimban sem tudtam volna elképzelni. Örültem volna ha ez a történet egy külön kötetet kap, és hosszabban beleélhetem magam, de azt hiszem ez így volt tökéletes. Misztikus karakter az Árnyékvilágból, holtak, élők, legendák. És a Top 1. novella a kötetben számomra a Fekete kutya! Jár neked az aranymancs íróúr! 🐾
A borítóról!
Számomra az abszolút győztes most az angol borító, hisz misztikus, jól passzol a betűtípus, és azok a madarak csodásak!
Viszont az Agave Kiadó sem végzett rossz munkát, de fekete kutyáról szól egy novella, és senki sem alszik összerámolt léggitár kupacon (na jó, igazából tetszik rajta ez a kis "démoniasság"). A betűtípus és a színek tetszenek.
Értékelés:
5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése