2016. szeptember 25., vasárnap

Könyvértékelő - Jeff Kinney - Régi szép idők (RN 10.) 📱



  Sajnos elkövettem egy kisebb bakit a sorozattal kapcsolatban, mert a könyvtárban elnéztem a dolgokat, és nem vettem ki a 9. részt, amit még nem olvastam (A nagy kiruccanás), így azt később kell bepótolnom. De ennél a sorozatnál szerencsére nem túl nagy baj, hisz mind úgymond egy másik történet. 


  Ez a kis táboros szösszenet szintén hihetetlenül vicces, és bár rendkívül gyorsan lehet az illusztrációk miatt haladni vele, arra a rövid időre is rendkívül jól kikapcsol, és kiszakít a monoton hétköznapokból. Illusztráció? Zseniális! Bántam, hogy Manny nem kapott lényeges szerepet ebben a könyvben, mert ő a kedvenc rajzolt karakterem, az összes kiálló fogával. ♥ 





Greg alapjában véve szerencsétlen, és hála az égnek, hogy az, különben nem lenne ilyen mókás az egész. És az a világ sem, amiben él, bár kissé klisés, és kiszámítható (pl.: a család tagjai teljesen alap személyiségek, akikkel sok könyvben találkozni, de az új karakter, disznócska, valami hihetetlen! Főleg abban a kis naciban.), viszont a szituációk, amikbe Greg kerül korántsem azok, és azt hiszem emiatt nem lesz unalmas ez a könyv, ez a sorozat. 


  De a Régi szép időkben nagyon nagy igazságok is vannak, azon kívül, hogy vicces. Igen, igen, tudom. A technika elterjedésével kapcsolatos nézetek. Bizony. Én fele-fele arányban értek egyet velük. Greg anyukájának igaza van abban, hogy a túlzott mértékű internet és modern kütyü használat káros, viszont modern eszközök nélkül az élet 2016-ban jóformán lehetetlen lenne. Hasznos, nagyban megkönnyíti az életet és zseniális, de néha azért jól esik letenni a telefont, és megragadni a pórázt, aztán a kutya oldalán sétálva szemlélődni. Vagy felvenni egy jó kis könyvet, és kiülni a kertbe olvasni, igaz-e, molyok? ☺



Drawing by Jeff Kinney

A borítót egyben értékelem, hisz szinte semmi különbség nincs a kettő között. 
Ez egy igen szép kivitelű könyv. Eleve imádom a kemény borítós köteteket, a tapintásuk is sokkal jobb, és kevésbé sérülékeny a könyvecske. És ez még touchingolós is! Az a kis cellux effekt teljesen olyan, mintha valódi lenne, egy-két percig el is gondolkoztam rajta, hogy ez vajon a borító része, vagy csak valaki barbár módon megrongálta? 
Tökéletesen illik a sorozatba, de el tudtam volna neki képzelni egy tipikusan "Régi szép idők" stílusú borítót, barna, vagy szépia színben (mint pl.: a 2. vagy az 1. ötletelésem ), annak ellenére, hogy a kedvenc színem a fekete.



Imádom a vonalas lapjait is, szeretem ezt a napló formátumot, és úgy alapjában a napló-könyveket is. Nekem tetszik. ☺



Összességében a könyvnek én most...



5/5
...szíves molyvalamit adok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése